-Te.. Mit keresel itt? -Kérdeztem hirtelen.
-Elvileg Marco meglepetés bulijára jöttem.
Akkor ezekszerint nem csak véletlen egybeesés, hogy esetleg egy házzal arrébb csengetett.
-Te is Marco barátja vagy?
-Ömm.. Igen. Vagyis Marco a testvérem barátja.
-Ó értem. Akkor bemehetek?
-Persze! Ne haragudj! -Álltam arrébb gyorsan.
Belépett, majd szétnézett és megdícsérte a dekorációt. Ekkor jött oda Ana:
-Szia Ben! Ne haragudj, hogy nem vártunk meg az iskolánál, csak sürgősen el kellett jönnünk! Ó, ő itt Maggie! -Mutatott rám és úgy tűnt, mintha nagyon sietett volna.
-Szia Ana! Semmi baj! Igen már volt szerencsénk bemutatkozni egymásnak! -Mondta mosolyogva, majd átadta neki az üdítőket, amiket hozott.
Akkor ezekszerint ő volt az, akit velem együtt vártak az iskolánál. Nem is a baleset lett volna az első találkozásunk. Már csak azt nem értem, hogy ha ismeri Anát, nem volt neki szembetűnő a hasonlóságunk, amikor bevitt az orvosiba és nem tudta ki vagyok.
Ő továbbra is csak állt mellettem. Nem tudtam, hogy miért, de nem igazán ment sehova.
-Kérdezhetek valamit? -Ejtettem ki véletlenül a számon.
-Persze nyugodtan! -Fordult felém, olyan gyorsan, mintha eddig is csak azt várta volna, hogy beszélgessünk.
-Szerinted nem hasonlítunk Anaval?
-Anaval? -Végigmért, majd a szemével megkereste a tömegben Anát.
-Talán a hajatok. -Komolyan nem tűnt fel neki, hogy ikertestvérek vagyunk?
-Én és Ana. Ikertestvérek vagyunk.
-Ikertestvérek?.. De hiszen én már körülbelül egy éve ismerem őt és soha nem említette. -mondta meglepődve.
-Igen, mert csak most költöztem igazán ide. De ez hosszú történet... De nem is tűnt fel a hasonlóság?
-Igazából... Nem. Mióta elsőre láttalak a balesetednél, akkor nem tudtam mit tegyek. Éppen sétáltam az iskola felé, amikor láttam, hogy leestél. Odafutottam hozzád és már nem voltál eszméletednél. Hirtelen nem tudtam hova vigyelek. Aztán az orvosi jutott eszembe. Ezért felvettelek az ölembe és bevittelek. Aggódtam, hogy mi lesz veled, de a nővér hazaküldött. Csak gondolkodtam, de amikor a kávézóban megláttalak magam élőtt, abban a pillanatban egy nagy kő esett le a szívemről. Onnantól nem tudtalak ki verni a fejemből. Olyan szép, egyedi arcod és mosolyod van. Nem tudtam senkihez hasonlítani, ezért amikor rádnéztem, eszembe sem jutott, hogy bárkihez hasonlítsalak.
És ekkor hallottam meg a kiáltást:
"Bújjatok el! Itt vannak!"
Következő rész: 9. rész: Csak előre!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése