2015. április 30., csütörtök

12. rész: Mit tegyek?

Bent látván a csokorral olyan jó érzésem volt... Ahogy meglátott, odajött hozzám.
-Szia! A tanuláshoz hoztam egy kis motivációt! -Nyújtotta felém a virágcsokrot.
-Szia! Köszönöm, de igazán nem kéne folyton rám költened! 
-A lakásom mellett van egy virágbolt. Mikor eljövök előtte, ránézek a gyönyörű virágokra és te jutsz eszembe. Magától értetődő, hogy hozzak el neked minimum egy csokrot.
Sikerült megint megmosolyogtatnia. Egyszerűen olyan aranyos volt.
Leültünk egy asztalhoz és elkezdtük átnézni a tanulni valókat. Rengeteget segített nekem. Fogalmam sem volt arról, hogy ilyen okos. Ennél elképesztőbb már nem is lehetne. Kedves, okos, udvarias és iszonyúan jól néz ki. Néha megfordult a fejemben, hogy mégis olyan jó lenne vele összejönni, de aztán eloszlatom ezeket a gondolatokat. Tudom, hogy nem szabad.
Miután dél körül végeztünk a tanulni valóval, meghívott ebédelni. Átmentünk a kávézótól egy utcára lévő pizzázóba. Kiderült, hogy az a kedvenc pizzája ami az én kedvencem is, tehát így nem volt nehéz eldönteni mit kérünk. Evés közben is beszélgettünk.
-És igazából mit gondolsz a tovább tanulásról? -Kérdeztem kíváncsian.
-Mérnök szeretnék lenni. Úgy terveztem kijárom az iskolát, aztán elmegyek egy továbbképzésre. Nagyon jó lehetőségek vannak itt a városban ezen a szakon. És te?
Tetszett az elképzelése. Nem gondoltam volna, hogy ennyire eltervezte. Mióta a városban vagyok, legtöbb velünk egykorú fiúkat hallva, egyeseknek még fogalmuk sincs, hogy mikor és merre. De ő nem olyan volt. Ő előre gondolkodott és egy újabb okot adott arra, hogy feltegyem magamnak újra a kérdést. Mit tegyek?
-Én tolmács szeretnék lenni. Amikor nevelőszülőknél éltem, tanultam angolt. Azóta is legtöbbet angolul szoktam olvasni. A spanyolt itt folyamatosan beszélem. Magyarországon eddigi életemet életem, azaz ami a legjobban megy. Az iskolába pedig tanulni fogok franciát és úgy gondoltam magántanárnál pedig olaszt fogok tanulni, ami nagyon hasonlít a spanyolra tehát nem lesz olyan nehéz.
-Nagyon határozottan gondolkodsz a céljaidról.
-Próbálom előre megtervezni az életem. Igazság szerint szeretném, ha a gyerekeimnek majd mindent megtudnék adni, másrészt pedig, hogy mégis szeressem azt, amit csinálok.
-Teljesen egyet értek veled! -Mosolygott rám.
Miután az ebéddel is végeztünk, elmentünk sétálni. Sokat beszélgettünk. Minden egyes mondtata után feltettem magamban a kérdést. Mit tegyek?
A legforgalmasabb utcán sétáltunk, amikor zenét hallottunk. Egymásra néztünk és ebből láttam a szemébe, hogy valószínűleg ő is annyira szereti a zenét mint én. Elindultunk a zene felé és fiatalokat láttunk, akik énekeltek és gitároztak. Sokan álltak ott és hallgatták, milyen szépen játszanak. Hirtelen éreztem, hogy Ben megfogja a kezem és megpörget. Nem igazán tudtam egyből kapcsolni, ezért a pillanatban, ahogy megpörgetett elvesztettem az egyensúlyom. Megbillentem, de Ben gyorsan a derekam után kapott. Vissza akart húzni, de úgy sült el, mint a bowling pályán, sőt még annál is közelebb estem hozzá. Még mindig nem tudtunk, de lehet, hogy nem is akartunk egyből regaláni a dolgkokra. A vállába kapaszkodtam, ő pedig a derekamat fogta, mintha még mindig attól félne, hogy elesek. Ebben a pillanatban már úgy éreztem, hogy egyszer már elég volt elhalasztani. És úgy látszik Ben is így gondolta. Ekkor közelebb hajolt felém és megcsókolt...

Következő rész: 13. rész: Tanácstalanul

2015. április 21., kedd

11. rész: Elbűvölve

Magához húzott, és alig egy alkarnyi távolság volt közöttünk...
Csak nézett a szemembe és legszívesebben én is maradtam volna így, de eszembe jutott az ígéret amit magamnak tettem. Becsuktam a szemem és elfordultam. Nem akartam neki semmit mondani ezzel kapcsolatban, és fel akartam oldani a feszültséget, szóval inkább visszatértem a bowlingra.
-Na akkor megtanítasz bowlingozni? -fordultam vissza felé, de mostmár mosollyal, mintha mi sem történt volna.
-Persze. -Mondta mosolygva, de érezhető volt, hogy ez a mosoly nem volt olyan őszinte. 
-Akkor mutasdd, hogy csináljam.
-Rendben, csak fogd ezt meg és állj ide. -Ezuttal már őszinte mosoly virított az arcán. Azt tettem, amit mondott. Odaálltam kezemben a bowling golyóval. Ekkor mögém állt és megfogta a kezem. 
-Ne húzódj el, mert csak segíteni szeretnék! -Mondta, mintha csak fájna az, ahogy hozzám ért. Igazából nem. Az érintésén lehetett érezni a kedvességet. 
-Bocsánat, hogy ilyen visszahúzódó vagyok. 
-Semmi gond. -Mosolyodott el újra. 
Ez alatt az este alatt, megtanultam bowlingozni. Ez alatt az idő alatt is beszélgettünk, nevettünk. Nagyon jó volt vele lenni. 
Az igért időpont előtt körülbelül öt perccel már a házunk előtt álltunk. 
-Köszönöm, hogy megtanítottál bowlingozni. -Próbáltam elköszönni, nehézkesen a szavakkal, miközben a biztonsági öv kikapcsolásával küzködtem. 
-Én köszönöm, hogy a tanítványom voltál. Remélem legközelebb már versenyzünk is! 
-Ez nem kérdés! De amilyen magas képzést kaptam, ne reméld, hogy legyőzhetsz! -Mondtam nevetve. 
-Ezt úgy vettem, hogy egy profitól kaptál képzést. Hát köszönöm a bókot. -Majd magára mutatott. 
-Csak el ne hidd. 
Kiszálltam a kocsiból, majd a lehúzott ablakán át még megbeszéltük, hogy majd telefonon SMS-ezünk. 
Ahogy beértem a házba és becsuktam az ajtót, abban a pillanatban kopogtak. Kinyitottam és Ben állt ott a rózsacsokorral a kezében.
-Remélem nem szándékosan hagytad ott, mert én szívből vettem. -Mondta kisfiús képet vágva.
-Egy ilyen szép csokrot szándékosan?.. Köszönöm. 
Még a kocsi felé menet egy utolsó búcsúzó pillantást küldött felém, majd elment. Bezártam az ajtót, majd amikor vízbe akartam tenni a csokrot, megláttam rajta egy üzenetet. De nem ugyanaz az üzenet volt, amit már láttam. Ebben ez állt:
"Nagyon jól éreztem magam veled! Remélem lesz még ilyen nem is egy!"
Ahogy olvastam, szinte hallottam a fejemben a hangját, ahogy ezeket a sorokat mondja. 
Nem akartam bevallani, de nagyon elbűvölt. Egyszerűen nem lehet elmondani határtalan kedvességét. Kedves, megértő, udvarias és egyszerre humoros. Magam előtt látom azt, amikor magához húzott és csak mélyen a szemébe néztem. De próbáltam ellenállni ezeknek a gondolatoknak. Próbáltam nem egész este ezen tűnődni, de ez az ötlet is eloszlott, amikor jött Ana és kérdezgette, hogy milyen volt a randi. Majd elmondta, hogy szerinte Ben nagyon illene hozzám. Muszáj voltam vele megosztani a döntésemet, hogy nem szeretnék tőle semmit, de mintha ezt nem is hallotta volna, ugyanúgy folytatta, hogy tudja, hogy tetszik nekem. Inkább ráhagytam.
Vasárnap reggel kilenckor keltem, már jobban kipihenve magam. Titokban reménykedve nyúltam a telefonomért, hogy hátha megint kaptam tőle üzenetet. De semmi. De hiszen miért is küldött volna bármit is? Nincs köztünk semmi. Majd egy perc múlva jelző hangot adott ki a telefonom. 
"Jó reggelt! Megvannak a holnapi anyagok az órákra?:)"
Lemosohatatlan vigyor kerekedett az arcomon. 
"Jó reggelt! Igen! Úgy néz ki ma az egész nap a tanulásból fog állni."
"Esetleg segíthetek valamiben?"
"Most, hogy mondod lenne pár kérdésem az egyik témával kapcsolatban, amiben Ana sem tudott segíteni."
"Találkozunk a kávézóban mondjuk egy óra múlva?"
"Ott leszek!:)"
"A jegyzeteket ne felejtsd el!;)" 
Két jó dolog volt ebben az egészben. Első: biztosan meg tudok holnapra tanulni, második: találkozok vele. Amikor ránéztem az órára, már negyed tizet mutatott. Gyorsan lezuhanyoztam, felöltöztem, összepakoltam a jegyzeteket, majd sietve elindultam a kávézóba. Amikor odaértem még nem volt ott, de még nem is volt pontosan tíz óra. Amíg rá vártam, addig beszéltem a főnökkel, a beosztásommal kapcsolatban. 
Pontosan tízkor nyílt az ajtó. Éreztem, hogy ő az. Megfordultam és Bent láttam, a jegyzetekkel, és egy újabb csokor virággal...

Következő rész: 12. rész: Mit tegyek?


2015. április 20., hétfő

10. rész: Miért?

Megbeszéltünk, hogy találkozunk... Mégis arra gondoltam, hogy rendben találkozzunk, legyünk jóba. Barátok attól még lehetünk, de több nem lehet közöttünk.
Megadtuk egymásnak a telefonszámunkat, majd még beszélgettünk, nevettünk, táncoltunk. Körülbelül négykor lett vége a bulinak. Hazamentünk, majd még Ana kérdezgetett Benről, de túl fáradt voltam, szóval inkább elhalasztottuk a beszélgetést holnapra, azaz mára. Nyolckor amikor felkeltem, automatikusan a telefonomhoz nyúltam. Meglepődve láttam, hogy kaptam egy üzenetet.
"Jó reggelt! Hatkor ráérsz?:) Ben."
Ez az üzenet mosolyt csalt az arcomra. "Persze. Hova megyünk?:)"
Egy perc sem telt el és máris válaszolt.
"Az legyen meglepetés. Hatra ott vagyok érted.:)"
"Hiszen azt sem tudod hol lakom."
"Voltam már Ananál;)"
Mindig elfelejtem, hogy mielőtt én megismertem, azelőtt is ismert volt a házunkban.
Nagyon kíváncsivá tett. Gondolkoztam, hogy hova vihet. Vacsorázni vagy bulizni. Na de ha azt se tudom hova visz, honnan tudjam, mit vegyek fel? Farmert egy laza pólóval vagy szoknyát  egy toppal? Nem tudtam a fejemben olyan szettet összerakni, hogy bárhova is visz jó legyen. Gondoltam, legalább ezt elmondja.
"Annyit elárulsz, hogyan öltözzek?"
"Csak lazán"
Akkor a farmer szett nyert. De akkor mégis hova vihet? Nem törtem magam tovább, mert rájöttem, hogy ez amúgysem egy randi, csak szórakozás egy baráttal.
Mivel az éjszakai buli miatt el voltunk fáradva, szinte egész nap csak lustultunk Anaval. Filmet néztünk, sütögettünk, játszottunk az álatokkal.
Körülbelül fél hatkor kezdtem el készülődni. Csak egy egyszerű pólót és egy farmert vettem fel. Feltettem egy laza sminket és kifésültem a hajam. Pontban hatkor csengetett. Leszaladtam a lépcsőn majd széles mosollyal nyitottam ajtót. Amikor meglátott ő is ugyanígy reagált.
-Nagyon pontos vagy! -Engedtem beljebb.
-Te pedig csinos! -Jegyezte meg továbbra is mosolyogva.
-Mostmár elárulod hova megyünk?
-Nagyon kíváncsi vagy. De sajnos csak akkor tudod meg, ha oda érünk. -Nevette el magát.
Még köszönt a nagyszüleimnek és Ananak, majd megbeszéltük, hogy fél tízre hazahoz. Kiérve kinyitotta nekem a kocsi ajtót, de amikor megláttam mi van az ülésemen, hirtelen elmosolyodtam. Egy rózsacsokor, rajta egy kis cetlivel.
"Remélem jól emlékszem, de mintha a bulin, a rózsákat emlegetted volna"
Ránéztem és úgy nézett rám, mintha megkönnyebült volna, hogy mosolyt látott az arcomon.
-Köszönöm, de nem kellett volna!
-Csak próbáltam udvarias lenni! Na induljunk, mert már kezdek én is kíváncsi lenni.
Beültünk a kocsiba és próbáltam értelmezni ezt a mondatot.
-Te mégis miért vagy kíváncsi?
-Tudod, örömmel tölt el amikor látlak mosolyogni.
Meghatott amit mondott. Soha nem mondott nekem senki ilyeneket, de akkor sem hagyhattam, hogy megtetszek neki, vagy ő nekem mégjobban. Próbáltam elviccelni a témát.
-Akkor legközelebb, majd kiakasztom a szám, hogy folyamatosan mosolyogva láss. -Nyomtam az arcába a viccesnek szánt mosolyom.
-Az lenne a legjobb. -Mondta nevetve.
Végre odaértünk. Meglepődtem. Bowlingozni vitt. Megint nem bírtam visszatartani az örömömet és persze, hogyan máshogy egy nagy mosollyal fejeztem ki.
-Na látod, ezt vártam. -Mondta elégedetten.
Bementünk, felvettük a bowlingcipőt, majd felmentünk a pályánkra. Izgatott voltam, mert én még soha nem bowlingoztam. Ő kezdte, de miután láttam, hogy ő hogyan tarol, nem volt merszem megmondani neki. Gondoltam, majd tettetem, hogy éppen véletlen volt, vagy egy kicsit fáj a kezem. Na jó mégsem tűnt olyan jó ötletnek. Elgurítottam az elsőt, majd csak a számat húzgáltam. Nem pont úgy festett, mintha életemben legalább egyszer játszottam volna ilyet.
-Soha nem bowlingoztál még igaz? -Kérdezte nevetve, de mégsem gúnyolva.
-Ennyire látszik? -Nevettem el én is magam egy kicsit szégenkezve, hogy mióta ideértünk egyszer sem említettem.
-Csak egy kicsit. De ne aggódj a bowling király segít. -Mondta, miközben a kezével ábrázolta a király szót.
-Ó, csak el ne szállj. -Böktem meg a vállát nevetve.
-Na jó komolyan, mivel a mosolyod mindent visz, természetesen segítek.
Felvett egy bowling golyót a kezembe adta majd megfogta a kezem és magához húzott. Szerintem ő sem akart ilyen közel húzni magához, de lényegesen lecsökkent közöttünk a távolság. Mind ketten megilletődtünk és csak néztünk egymás szemébe. És ez volt az a pillanat amikor rájöttem, hogy újra mélyen a szemébe néztem, ami igencsak elbűvölt. Miért?

Következő rész: 11. rész: Elbűvölve
:)


2015. április 18., szombat

9. rész: Csak előre!

Le fagytam azon amiket mondott... De még a ledöbbenésre sem volt időm, mert éppen akkor érkezett meg az ünnepelt. El kellett bújnunk. Én egy pillanatig még néztem Benre, de Ana odafutott, hogy gyorsan bújjunk el. Ana elhúzott magával a pult mögé. Próbáltam összetenni a fejemben a dolgokat, de figyelnem kellett a körülöttem zajló eseményekre.
Már mindenki elbújt, a fények is eloltódtak és nagy csend volt. Egyszercsak kulcs csörgés és kilincsnyitás hallatszódott, majd Marco szokásosan, mit sem sejtve lépett be az ajtón. Lerakta a táskáját az előszobában, majd amikor felkapcsolta volna a villanyt, mindenki előugrott.
"Meglepetés!"
Marco nagyon meglepődött. Mindenki ment boldog születésnapot kívánni és átadni az ajándékot. Látszólag kereste a barátnőjét a tömegben, de nem találta, ugyanis ez volt a cél. Amikor már mindenki felköszöntötte, újra sötét lett a házban és mindenki a köszöntő dalt kezdte énekelni. Ekkor Ana jött elő egy tortával a kezében, amin az égő gyertyák voltak a térben az egyetlen fénylő dolgok. A testvérem Marco elé állt a tortával és amikor a dal végetért, mindenki tapsolni kezdett, majd Ana szólalt meg.
-A legboldogabb 19. születésnapot kívánok a legeslegjobb fiúnak a világon! -Majd megcsókolta.
A szülinapos elfújta a gyertyákat.
-Nagyon szépen köszönöm mindenkinek ezt a csodálatos meglepetést! Beleértve a szüleimet, akik vagy tudtak erről és szándékosan nem jöttek be, vagy pedig még azóta is kint várnak. -Erre nevetés tört ki.
-Ne aggódj, a szüleid beleegyezésével történt minden. -Nyugtatta meg Ana.
-Akkor megnyugodtam. De még nem fejeztem be. Köszönöm a világ legjobb barátnőjének ezt az egész szülinapi ajándékot és köszönök mindent! -Megint mindenki tapsolt és mosolygott a szerelmesek pedig megölelték egymást.
Elkezdődött a buli. Nagyon kedves társaság volt ez. Nem abból állt a szórakozás, hogy üvöltött a zene és mindenki csak fogyasztotta literszámra az alkolholt. Ez egy normális buli volt, ahol beszélgettünk, nevettünk, táncoltunk, de kultúráltan.
Leültem és egy lánnyal beszélgettem, amikor elindult egy lassú dal. Elsőnek Anat és Marcot láttam táncolni, majd egyre többen kaptak kedvet a lassúzáshoz. Végül a beszélgetőpartneremet is felkérték. Ültem az asztalnál és néztem a párokat, amikor valaki megérintette a vállam. Megfordultam és Bent láttam magam előtt.
-Felkérhetlek egy táncra? -Nem volt időm gondolkozni, hiszen ott állt előttem tárt karokkal.
-Persze.
Kicsit nyálasnak tűnt ez az egész. De nem akartam megbántani azok után, amiket mondott. Meg én is éreztem iránta valamit, de hiszen még nem is ismertem, meg amúgysem szerettem volna egy kapcsolatot, a terveim miatt. Csak azt mondogattam magamban, hogy figyelj csak előre!
Felálltam és a fiúval mentem. Táncolni kezdtünk. Először próbáltam kerülni a tekintetét és más párokat néztem.
-Mit gondolsz arról amit mondtam? -Kérdezte hirtelen.
-Nem tudom mit gondoljak, még nem tettem rendbe a fejemben ezt az egészet. -Beszélgetésünk közben már nem tudtam nem a szemébe nézni. De amikor most közelről pillantottam meg a sötétbarna szemeit..
-Nagyon tetszel nekem! -Mondta a szemembe látszólag őszintén.
-Még nem is ismerjük egymást igazán.
-Rendben. Szeretnél velem megismerkedni még jobban?
-Szeretnék!
Majd elmosolyodtunk mind ketten. Tánc közben beszélgettünk. Megtudtam róla, hogy évfolyamtársam az iskolában, szóval valószínűleg mindennap fogom látni ezentúl.
-Mit szólnál, ha holnap elmennénk valahova? -Egy pillanatra nem tudtam mit mondjak, de újra a szemébe néztem és láttam amit mutat felém és ennek nem tudtam ellenállni, éreztem, hogy valami késztet arra, hogy belemenjek.
-Benne vagyok!

Következő rész: 10. rész: Miért?
:)




2015. április 15., szerda

8. rész: Megint te!

Kinyitottam az ajtót és ő állt velem szemben. Ben... Az arcát látva ő is annyira meglepődőtt azon, hogy én nyitottam ajtót, mint ahogy én azon, hogy neki nyitottam ajtót.
-Te.. Mit keresel itt? -Kérdeztem hirtelen.
-Elvileg Marco meglepetés bulijára jöttem.
Akkor ezekszerint nem csak véletlen egybeesés, hogy esetleg egy házzal arrébb csengetett. 
-Te is Marco barátja vagy?
-Ömm.. Igen. Vagyis Marco a testvérem barátja.
-Ó értem. Akkor bemehetek?
-Persze! Ne haragudj! -Álltam arrébb gyorsan. 
Belépett, majd szétnézett és megdícsérte a dekorációt. Ekkor jött oda Ana:
-Szia Ben! Ne haragudj, hogy nem vártunk meg az iskolánál, csak sürgősen el kellett jönnünk! Ó, ő itt Maggie! -Mutatott rám és úgy tűnt, mintha nagyon sietett volna.
-Szia Ana! Semmi baj! Igen már volt szerencsénk bemutatkozni egymásnak! -Mondta mosolyogva, majd átadta neki az üdítőket, amiket hozott.
Akkor ezekszerint ő volt az, akit velem együtt vártak az iskolánál. Nem is a baleset lett volna az első találkozásunk. Már csak azt nem értem, hogy ha ismeri Anát, nem volt neki szembetűnő a hasonlóságunk, amikor bevitt az orvosiba és nem tudta ki vagyok. 
Ő továbbra is csak állt mellettem. Nem tudtam, hogy miért, de nem igazán ment sehova.
-Kérdezhetek valamit? -Ejtettem ki véletlenül a számon.
-Persze nyugodtan! -Fordult felém, olyan gyorsan, mintha eddig is csak azt várta volna, hogy beszélgessünk.
-Szerinted nem hasonlítunk Anaval?
-Anaval? -Végigmért, majd a szemével megkereste a tömegben Anát.
-Talán a hajatok. -Komolyan nem tűnt fel neki, hogy ikertestvérek vagyunk?
-Én és Ana. Ikertestvérek vagyunk.
-Ikertestvérek?.. De hiszen én már körülbelül egy éve ismerem őt és soha nem említette. -mondta meglepődve.
-Igen, mert csak most költöztem igazán ide. De ez hosszú történet... De nem is tűnt fel a hasonlóság?
-Igazából... Nem. Mióta elsőre láttalak a balesetednél, akkor nem tudtam mit tegyek. Éppen sétáltam az iskola felé, amikor láttam, hogy leestél. Odafutottam hozzád és már nem voltál eszméletednél. Hirtelen nem tudtam hova vigyelek. Aztán az orvosi jutott eszembe. Ezért felvettelek az ölembe és bevittelek. Aggódtam, hogy mi lesz veled, de a nővér hazaküldött. Csak gondolkodtam, de amikor a kávézóban megláttalak magam élőtt, abban a pillanatban egy nagy kő esett le a szívemről. Onnantól nem tudtalak ki verni a fejemből. Olyan szép, egyedi arcod és mosolyod van. Nem tudtam senkihez hasonlítani, ezért amikor rádnéztem, eszembe sem jutott, hogy bárkihez hasonlítsalak. 
És ekkor hallottam meg a kiáltást:
"Bújjatok el! Itt vannak!"


Következő rész: 9. rész: Csak előre!
:)


2015. április 14., kedd

7. rész: Megtaláltam

Meghallottam a hangot és tudtam... Ő volt az. A fiú, aki megmentett. Megfordultam és hárman léptek be éppen az ajtón. De mivel ő azóta is csak azt mondta, hogy milyen jó ez a kávézó, nem kellett találgatnom, hogy melyikőjük ő. Egy magas, izmosabb, barna hajú fiú volt. Leültek egy asztalhoz, majd az egyik mellette ülő, feltételezem az egyik barátja, felemelte a kezét és rám nézett, kérőn, hogy szolgáljam ki őket. Hirtelen elkezdtem gondolkozni, hogy mit mondjak a fiúnak. "Szia én vagyok a lány aki elájult. Köszi, hogy bevittél az orvosiba. Amúgy mit hozhatok?". Na igen, ez nem hangzott túl találóan. Aztán amikor már egy lépésre voltam az asztaluktól, úgy döntöttem majd jön magától, amit mondani szeretnék. Odaértem és megkérdeztem:
-Szép napot! Mit hozhatok? -Ekkor a titokzatos fiú felémfordult és meglepődve nézett rám:
-Te a lány vagy aki... 
-Aki elesett és beütötte a fejét és te bevittél az orvosiba. Igen én vagyok! És szeretném megköszönni, hogy segítettél!
-Igazán szívesen tettem! De honnan tudtad, hogy én vagyok az? Amikor odaértem, már nem voltál eszméletednél.
-A hangodról ismertelek meg. -Elmosolyodott:
-Tényleg szívesen tettem! -Én is visszamosolyogtam és visszatértem a munkámhoz:
-Szóval mit hozhatok? 
-Három hosszú kávét kérnénk! -Mondta a másik fiú.
-Máris hozom.!
-Köszönjük!
Elindultam a pulthoz elkészíteni a rendelést, amikor valaki leült elém. Felnéztem:
-Segíthe... -Majd megláttam a segítő fiút magam előtt. 
-Szeretnél még valamit?
-Ömm. Persze! Hosszú kávé helyett egy jeges kávét szeretnék.
-Rendben! Máris készítem! De elég lett volna felnyújtani a kezed, szívesen odamentem volna.
-Persze tudom, csak megszerettem volna kérdezni, hogy.. Mi a neved?  -Nem terveztem az első munkanapomon ismerkedni. De ő segített nekem. És csak a nevemet kérdezte meg. Gondoltam, hogy rendben.
-Maggie. És a tied?
-Szép neved van! Az enyém Ben. -Már ezt is megtudtam. Közben a másik két fiú szólt neki, hogy menjen vissza. Kivittem nekik a rendelést, majd mivel szinte csak ők voltak a kávézóban, leültem a pulthoz olvasni. Kerestem az újságokban álláshírdetéseket. Úgy gondoltam, hogy minnél többet kell gyűjtenem, hogy felkészülhessek majd, az életemre az iskola után is. 
Körülbelül fél óra múlva indultak el. Ben még utoljára rám mosolygott, majd elmentek. Úgy vettem észre, mintha próbált volna velem flörtölni, de én úgy voltam vele, hogy nekem most csak a jövőre kell koncentrálnom.
Ana másnap megkért, hogy segítsek megrendezni Marco meglepetésbuliját. Náluk rendeztük, ugyanis a szülei is beleegyeztek. Anaval elmentünk a házukhoz, majd elkezdtünk készülődni, ugyanis már nem volt otthon senki, mert ez volt a terv, hogy a szüleik elmennek vele valahova, amíg mi elrendezzük a bulit. Felraktuk a dekorációkat, kikészítettük az ételeket és az italokat, a zenét és még a bulihoz szükséges dolgokat. Hat óra körül kezdtek el jönni a vendégek. Sorra, szinte percenként csengettek, amikor már a sokadik vendég jött, Ana megkért, hogy most nyissak én ajtót. Elindultam az ajtó felé, amikor várhatóan megint csengettek. Kinyitottam az ajtót és meglepő látvány fogadott..


Következő rész: 8. rész: Megint Te!
:)

2015. április 12., vasárnap

6. rész: Első napom az új életben

Másnap kaptam egy e-mailt, miszerint felvettek az egyik kávézóba dolgozni, ahova jelentkeztem. Azt irták benne, hogy már akár holnap kezdhetek. Amikor elújságoltam ezt a hírt a családomnak, ők felajánlották, hogy inkább folytassam a tanulást, ők pedig mindenben segítenek. Megvitattuk a dolgot, majd úgy döntöttünk, hogy abba az iskolába folytatom a tanulást, ahol Ana is tanul. Még aznap elmentünk Anaval az iskolába, hogy beiratkozzak. Csak egy szintfelmérőt kellett tennem, hogy biztos, hogy megértem-e a spanyol oktatást. Szóban kérdezett, majd írtam egy írásbeli tesztet is. Amikor végeztem, azt mondták, megbeszélik, addig várjak odakint. Kimentem a teremből és Ana várt ott. De nem egyedül:
-Maggie! Szeretném bemutatni Marcot, a barátomat!
-Szia Maggie! Marco vagyok! Örülök, hogy megismerhetlek! Sokat hallottam már rólad! -mondta az új ismerős mosolyogva.
-Én is örülök! Te is magyar anyanelvű vagy? -kérdeztem, majd eszembe jutott, hogy Ana már említette, hogy ebbe az iskolába sok magyar anyanyelvű jár.
-Igen, de már 6 éves korom óta itt lakunk Spanyolországban, ezért örülök, hogy nem csak otthon beszélhetek magyarul. 
-Marco átjön hozzánk, csak megvárjuk a döntést a jelentkezéseddel kapcsolatban és Marco egyik barátját.
-Oké, köszi, hogy megvártok. 
Beszélgettünk még egy keveset, majd körülbelül fél órás várakozás után behívtak. 
-Margaret! Szeretnénk megosztani veled a döntésünket, miszerint bejutottál az iskolánkba! Gratulálunk! Az oktatásokban következő héttől vehetsz részt! Az órarendet akkor kapod meg, addigis itt vannak az anyagok amikből hétfőre készülnöd kell. -adta a kezembe az anyagokat.
-Nagyon szépen köszönöm! 
Még feltettem pár kérdést, majd boldogan jöttem ki a teremből, viszont akkor Anat és Marcot nem láttam sehol. Fel akartam hívni őt, de amikor elővettem a telefonom, láttam hogy kaptam egy üzenetet tőle:
El kellett jönnünk, mert Marcot hívták, hogy a testvére kórházba került. Sajnálom, hogy nem vártunk meg! Otthon várom a hírt!
Megértettem, hogy elmentek. Elindultam haza, de amikor mentem a lépcsőn megcsúsztam és elestem. Beütöttem a fejem és forogni kezdett velem a világ. Becsuktam a szemem, ekkor hallottam, hogy egy hang engem próbál keltegetni:
-Hahó, jól vagy? Hahó!
Ez volt az utolsó amire emlékeztem. Következő emlékem, hogy egy ágyon fekszem és egy nő áll mellettem. Valószínűleg egy nővér volt, mert olyan ruhában volt. Észre vette, hogy felkeltem, majd közelebb jött hozzám:
-Szia! Az iskolanővér vagyok! Az orvosi szobában vagy. Emlékszel, hogy miért vagy itt?
-Mert leestem a lépcsőn és elájultam.
-Emlékszel arra is, hogy ki hozott be?
-Nem, csak a hangjára emlékszem.
-Rendben. Egy fiú volt. Behozott, elmondta, hogy látta mi történt. Azt mondta nem ismer, ezért elengedtem. 
Miután írt egy papírt, hogy ott voltam és hogy mi történt, elengedett engem is. Nem jó érzés, hogy nem tudom ki volt az. Csak meg szerettem volna neki köszönni, de így, hogy nem is tudom ki volt, még arra sincs lehetőségem.
Mikor hazamentem már mindenki otthon volt. Anahoz és Marcohoz mentem oda először:
-Hogy van a testvéred?
-Már jól, köszönöm. Csak kijött az allergiája és rosszul lett, de már holnap kiengedik. De mesélj te! Hogy sikerült?
-Akkor jobbulást neki! Hát.. A hírem az, hogy... Felvettek!
-Ó ezaz! -kiáltott fel Ana!
-Gratulálunk! -öleltek meg a nagyszüleim.
Örültem neki nagyon! Főleg, hogy már jövőhéten mehetek.
Másnap bementem a kávezóba, hogy kezdhessek. Megkaptam az oktatást, hogy mit hogyan csináljak. Nyitáskor már elég sokan jöttek, pedig még csak reggel 8 volt. Ebéd idő felé viszont kevesebben voltak. Éppen az egyik asztalt töröltem le, amikor meghallottam azt a hangot...

Következő rész: 7. rész: Megtaláltam