Nem hittem a fülemnek. Azt gondoltam elcserélték a papírokat és biztos, hogy nem nekem lesz gyerekem. Tizennyolc évesen nem lehet gyerekem. Ilyen hamar biztosan nem. Úgy terveztem befejezem a tanulmányokat, aztán keresek egy biztos állást, férjhez megyek és utána lesz gyerekem. De most még nem lehet...
Megdermedve néztem az orvost. Ránéztem Benre, aki csak lefagyva állt. Fogalmam sem volt arról, hogy mit tegyek. Össze voltam zavarodva.
-Ez teljesen biztos? -Kérdeztem az orvostól.
-Igen, persze! Ez egy csodálatos hír! Gratulálok!
Valószínűleg nincs tisztában azzal, hogy tizennyolc évesen egyáltalán nem terveztük ezt. Folyamatosan Ben reakcióját vártam. De még mindig nem reagált semmit. Az orvos még elmondta a többi vizsgálat eredményét, amire igazából egyikünk sem figyelt, aztán mégegyszer gratulált és kiment. Ezután reagált Ben először.
-Ne haragudj! -Mondta majd gondterhelten kiment a szobából.
Ekkor éreztem egy hatalmas fájdalmat. Nem a balesetemből adódva, hanem mert rádöbbentem, hogy most elveszítettem Bent. Tudtam, hogy ezentúl bármi lenne én már csak a terhére lennék. Ráadásul, ha lenne most a hirtelenből egy gyereke is.
Csak sírtam és sírtam. Próbáltam gondolkozni, de nem ment. Nem tudtam mit kéne most tennem. Hiszen ha megszülöm onnantól az egész életemben ott lesz és nem tehetem csak úgy félre és egy hatalmas felelőség. De nem vetethetem el, mert ő csak egy ártatlan kis ember. Gondolkoztam és gondolkoztam. Végül egy fél óra sírás után arra jutottam, hogy nem ronthatom el Ben életét. Itt van még számára az egész fiatalság. Nem vehetem ezt el tőle. Úgy döntöttem egyedül fogom felnevelni.
Hihetetlen fájdalom volt a tudat, hogy elveszítem. De az ő érdekében teszem. Láttam, ahogy reagált és emiatt is teszem azt, amit teszek. Már csak azon kellett gondolkoznom, hogy a családomnak mit fogok mondani. De úgy döntöttem majd az úton lesz időm átgondolni.
Fájdalmakkal, gipszes lábbal felkeltem az ágyból és összepakoltam. Próbáltam sietni, hogy még azelőtt elmenjek mielőtt Ben visszajön. Lehet, hogy még egy ideig hiányolni fog, de aztán előbb utóbb túllép rajta. Felöltöztem, majd elindultam. Elterveztem, hogy elmegyek a Magyarországi nevelőszüleinhez. Ők biztosan örömmel fogadnak majd. Bicegve próbáltam kimenni a kórházból, szerencsére senki nem kérdezte ki vagyok és hova megyek. Úgy viselkezdtem mintha éppen most engedtek volna ki. Csak mentem egészen a repülő térig, majd vettem egy jegyet és szerencsére egy fél óra múlva indult egy gép. Amikor leszállt a gép, Magyarországon sötétedett. Beültem egy taxiba és elindultam a régi nevelőszüleimhez. Ekkor néztem először a telefonomra a felszállás óta. Ben azóta tizennégyszer hívott és több üzenetet is hagyott, amikben a hollétemről érdeklődött. Nem válaszoltam neki. Éppen ekkor érkeztem meg a régen látott házhoz.
Következő rész: 22. rész: Elvesztettem

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése