Elkezdődött az óra. Figyelnem kellett volna az első órámon, de folyamatosan a Benről hallott dolog járt a fejemben. Próbáltam egy biztos ponthoz kötni magam, hogy ne essek össze megint. A közös emlékekhez. Bár nem ismerem olyan régóta, ez az idő épp elég volt ahoz, hogy beleszeressek. És most lehet, hogy csalódnom kell. Újra...
Próbáltam figyelni órán de sajnos nem igazán sikerült, büntudatom is volt ezért megigértem magamnak, hogy ha hazérek, megtanulom a könyvből az egész mai anyagot. Amint kicsengettek, Rosaval a következő órára indultunk. Rosa folyamatosan csak beszélt hozzám, de mintha kikapcsolt volna az agyam, csak azt hajtogattam magamban, hogy beszélnem kell Bennel. A folyosón épp szembe jött velünk.
-Menj csak, mindjárt utánad megyek! -Mondtam Rosanak, akinek szerintem akkor is a szavába vágtam.
Ben nagy mosollyal közelített felém, majd amikor odaért, egy puszit nyomott az arcomra.
-Szia! Már kerestelek, de nem tudtam, hol van órád.
-Ismered Sara Vázquezt? -Vágtam bele a közepébe. A nevét csak onnan tudtam, mert óra közben leejtette a könyvét és amikor felvettem neki lehetőségem volt leolvasni a vinnyettáról.
-Igen, osztálytársad nem? -Kérdezte minden jel nélkül.
-De... Oké figyelj, nem akarok hátulrol közelíteni! Tényleg találkozni fogtok?
-Tessék? -Úgy nézett rám, mintha valami viccet mondtam volna neki.
-Saraval. Azt hallottam tegnap megbeszéltetek egy találkozót.
-Az érdekes, mert én erről nem igazán tudok. -Mondta, ugyanúgy.
-Ő mondta a barátnőinek.
-Ezek a lányok a barátnőik előtt is csak kérkedni próbálnak. És ha arra gondolsz, hogy Saranak bármi esélye lenne nálam, ne aggódj, mert az egyenlő a nullával.
-Komolyan mondod?
-Bízz bennem, nekem egy kicsit sem tetszik! Én csakis téged szeretlek! -Mondta és átölelt.
Megnyugodtam. Tényleg azt hittem, hogy félre ismertem, de megnyugodtam, amikor kiderült, hogy nem.
El kellett vállnunk egymástól, mivel siettünk órára. Szünetekben továbbra is találkoztunk. Amikor vége lett az óráinknak, megbeszéltük, hogy már ma csak írásban vagy telefonon beszélünk, mivel még tanulnunk is kell. Anaval és Claraval mentem haza, mivel Clara korepetálásra szorult és a testvérem szívesen segített neki. Hazaértünk és gőzerővel el kezdtem tanulni. Körülbelül két órát szántam rá, majd még elkészítettem a jövőheti bemutatómat. Négy óra körül elmentem a nagymamámmal vásárolni, de eszembe jutott, hogy a jövőheti beosztásomat még nem beszéltük meg a főnökömmel, ezért én tettem egy kis kitérőt és beugrottam a kávézóba. Mivel a bevásárló központ egy utcára van a kávézótól, nem kellett sokat sétálnom. De amikor a munkahelyem felé tartottam, az egyik cukrászda melletti látványon lefagytam...
Ben és Sara állt ott és beszélgettek. Hazudott nekem...
Azt hittem, hogy komolyan gondolja amiket mondott. De úgy látszik tévedtem. Nem tudtam, mit tegyek. De aztán úgy döntöttem várok holnapig, hogy elmondja-e. Továbbléptem és mintha nem történt volna semmi, elmentem oda ahova szerettem volna. Miután elintéztem a dolgomat és visszaindultam a nagyimhoz, már nem voltak ott. Nem tudtam mire gondoljak, hogy elvitte máshova vagy csak eddig tartott. Mikor odaértem már ő is végzett. Beültünk az autóba és nagyival beszélgetni kezdtünk. Szóba hozta azt, amiről pont nem szerettem volna most beszélni.
-Csiripelték a madarak, hogy van egy barátod? -Nézett rám mosolyogva.
-Mégis melyik madár csiripelte?
-Nem is tudom. Egy szőke hajú és azt hiszem pont úgy néz ki mint te.
-Nem ismerek ilyet. -Mondtam nevetve.
-Na szóval tényleg van valami fiú a dologban?
-Nos, igen. De nem igazán tudom mennyire komoly. -Mondtam neki, a hirtelen érzelmeimre alapozva.
-De ha komolyabbra fordul igaz bemutatod nekünk is? -Megint rámpillantott reménykedve.
-Igazságszerint ti is ismeritek. -Vallottam be neki, mert miért is kéne titkolnom a legkedvesebb nagymama előtt.
-És ki az? -Kiváncsiskodott.
-Hát... Ben Dominguez.
-Benito? Tényleg? Ő egy nagyon kedves fiatal ember! -Mondta nagyon meglepetten és boldogan.
-Igen. -Húztam fel elfordulva a szemöldököm. Nem akartam neki elmondani, az előbb történteket, mielőtt nem tisztáztam Bennel.
-Oké, de igaz holnap átjön?
-Miért mi lesz holnap?
-Ó, csak gondoltam átjöhetne monjduk vacsorára.
-Nem tudom még megbeszélem vele. -Mosolyogtam rá a nagymamámra.
Az úton még nagyon sokat tűndődtem Benen, de meg akartam vele ezt beszélni.
Hazaérve segítettem elkészíteni a vacsorát. Clara és Rosa is velünk vacsorázott, mivel amíg nem voltunk itthon Rosa is átjött. Este még megnéztünk egy filmet majd, hazavittük a barátnőinket majd hazaérés után egyből elmentünk aludni. Lefekvés előtt még utoljára megnéztem a telefonom de egyetlen értesítésem sem volt. Kicsit szomorú voltam, de még mindig nem akartam semmit a magyarázata nélkül elhelyezni magamban.
Reggel amikor felkeltem, a megszokott mozdulatomat tettem. De tegnap óta változatlanul nem láttam semmit. Lezuhanyoztam és elindultam reggelizni. Leérve a konyhába hatalmas meglepetés fogadott. Egy kamera egy állványon, torta, ajándékok, lufik és még több dekoráció. Kiugrottak a bútorok mögül a családtagjaim azt kiáltva: Meglepetés! Ekkor döbbentem rá, hogy ma van a szülinapom.
Próbáltam figyelni órán de sajnos nem igazán sikerült, büntudatom is volt ezért megigértem magamnak, hogy ha hazérek, megtanulom a könyvből az egész mai anyagot. Amint kicsengettek, Rosaval a következő órára indultunk. Rosa folyamatosan csak beszélt hozzám, de mintha kikapcsolt volna az agyam, csak azt hajtogattam magamban, hogy beszélnem kell Bennel. A folyosón épp szembe jött velünk.
-Menj csak, mindjárt utánad megyek! -Mondtam Rosanak, akinek szerintem akkor is a szavába vágtam.
Ben nagy mosollyal közelített felém, majd amikor odaért, egy puszit nyomott az arcomra.
-Szia! Már kerestelek, de nem tudtam, hol van órád.
-Ismered Sara Vázquezt? -Vágtam bele a közepébe. A nevét csak onnan tudtam, mert óra közben leejtette a könyvét és amikor felvettem neki lehetőségem volt leolvasni a vinnyettáról.
-Igen, osztálytársad nem? -Kérdezte minden jel nélkül.
-De... Oké figyelj, nem akarok hátulrol közelíteni! Tényleg találkozni fogtok?
-Tessék? -Úgy nézett rám, mintha valami viccet mondtam volna neki.
-Saraval. Azt hallottam tegnap megbeszéltetek egy találkozót.
-Az érdekes, mert én erről nem igazán tudok. -Mondta, ugyanúgy.
-Ő mondta a barátnőinek.
-Ezek a lányok a barátnőik előtt is csak kérkedni próbálnak. És ha arra gondolsz, hogy Saranak bármi esélye lenne nálam, ne aggódj, mert az egyenlő a nullával.
-Komolyan mondod?
-Bízz bennem, nekem egy kicsit sem tetszik! Én csakis téged szeretlek! -Mondta és átölelt.
Megnyugodtam. Tényleg azt hittem, hogy félre ismertem, de megnyugodtam, amikor kiderült, hogy nem.
El kellett vállnunk egymástól, mivel siettünk órára. Szünetekben továbbra is találkoztunk. Amikor vége lett az óráinknak, megbeszéltük, hogy már ma csak írásban vagy telefonon beszélünk, mivel még tanulnunk is kell. Anaval és Claraval mentem haza, mivel Clara korepetálásra szorult és a testvérem szívesen segített neki. Hazaértünk és gőzerővel el kezdtem tanulni. Körülbelül két órát szántam rá, majd még elkészítettem a jövőheti bemutatómat. Négy óra körül elmentem a nagymamámmal vásárolni, de eszembe jutott, hogy a jövőheti beosztásomat még nem beszéltük meg a főnökömmel, ezért én tettem egy kis kitérőt és beugrottam a kávézóba. Mivel a bevásárló központ egy utcára van a kávézótól, nem kellett sokat sétálnom. De amikor a munkahelyem felé tartottam, az egyik cukrászda melletti látványon lefagytam...
Ben és Sara állt ott és beszélgettek. Hazudott nekem...
Azt hittem, hogy komolyan gondolja amiket mondott. De úgy látszik tévedtem. Nem tudtam, mit tegyek. De aztán úgy döntöttem várok holnapig, hogy elmondja-e. Továbbléptem és mintha nem történt volna semmi, elmentem oda ahova szerettem volna. Miután elintéztem a dolgomat és visszaindultam a nagyimhoz, már nem voltak ott. Nem tudtam mire gondoljak, hogy elvitte máshova vagy csak eddig tartott. Mikor odaértem már ő is végzett. Beültünk az autóba és nagyival beszélgetni kezdtünk. Szóba hozta azt, amiről pont nem szerettem volna most beszélni.
-Csiripelték a madarak, hogy van egy barátod? -Nézett rám mosolyogva.
-Mégis melyik madár csiripelte?
-Nem is tudom. Egy szőke hajú és azt hiszem pont úgy néz ki mint te.
-Nem ismerek ilyet. -Mondtam nevetve.
-Na szóval tényleg van valami fiú a dologban?
-Nos, igen. De nem igazán tudom mennyire komoly. -Mondtam neki, a hirtelen érzelmeimre alapozva.
-De ha komolyabbra fordul igaz bemutatod nekünk is? -Megint rámpillantott reménykedve.
-Igazságszerint ti is ismeritek. -Vallottam be neki, mert miért is kéne titkolnom a legkedvesebb nagymama előtt.
-És ki az? -Kiváncsiskodott.
-Hát... Ben Dominguez.
-Benito? Tényleg? Ő egy nagyon kedves fiatal ember! -Mondta nagyon meglepetten és boldogan.
-Igen. -Húztam fel elfordulva a szemöldököm. Nem akartam neki elmondani, az előbb történteket, mielőtt nem tisztáztam Bennel.
-Oké, de igaz holnap átjön?
-Miért mi lesz holnap?
-Ó, csak gondoltam átjöhetne monjduk vacsorára.
-Nem tudom még megbeszélem vele. -Mosolyogtam rá a nagymamámra.
Az úton még nagyon sokat tűndődtem Benen, de meg akartam vele ezt beszélni.
Hazaérve segítettem elkészíteni a vacsorát. Clara és Rosa is velünk vacsorázott, mivel amíg nem voltunk itthon Rosa is átjött. Este még megnéztünk egy filmet majd, hazavittük a barátnőinket majd hazaérés után egyből elmentünk aludni. Lefekvés előtt még utoljára megnéztem a telefonom de egyetlen értesítésem sem volt. Kicsit szomorú voltam, de még mindig nem akartam semmit a magyarázata nélkül elhelyezni magamban.
Reggel amikor felkeltem, a megszokott mozdulatomat tettem. De tegnap óta változatlanul nem láttam semmit. Lezuhanyoztam és elindultam reggelizni. Leérve a konyhába hatalmas meglepetés fogadott. Egy kamera egy állványon, torta, ajándékok, lufik és még több dekoráció. Kiugrottak a bútorok mögül a családtagjaim azt kiáltva: Meglepetés! Ekkor döbbentem rá, hogy ma van a szülinapom.
Következő rész: 16. rész: Nem számítottam rá

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése