2015. május 9., szombat

17. rész: Hullámvasút

Soha nem éreztem, hogy igazán szeretnek, de egyszerre kaptam meg a világ legjobb nagyszüleit, egy nagyszerű ikertestvért, egyben a legjobb barátnőt és egy fiút aki minden űrt betölt a szívemben. Milyen nehéz ezeket a dolgokat elképzelni, hogy egy szempillantás alatt kaptam egy boldog életet. Az egész életem egy hullámvasút volt. Egyszer úgy éreztem szeretnek, másszor pedig megtudtam, hogy mégsem. De most egy hosszú egyenes úton fut a vasút, mert úgy érzem nem kell többet félnem attól, hogy eldobnak. Ez az út a szeretet útja és nem lesz több hullám lefelé...
Ben a legnagyobb ajándékot adta a szülinapomon. A szerelmét. És az volt benne a legjobb, hogy ez nem csak egy napos dolog volt. Tudtam, hogy a vasútba mi ketten ülünk és soha nem állunk meg. 
Nagyon tetszett a virág, amit tőle kaptam. Mivel úgy ismertem meg, hogy nem igazán az a bulizós, ivós fajta, ha arra gondol, hogy még mindig meg akar ajándékozni valamivel, biztos nem egy szórakozóhelyre visz. Igazam volt. Egy gyönyörű étterembe vitt. Amikor beléptem egy csodálatos látvány fogadott. Egyszerűen leírhatatlan szépsége volt a helynek. Ben csak fogta a kezem és amikor az étteremben gyönyörködtem egyszer csak a fülembe súgta
-Tudtam, hogy valami virágokkal teli helyre kell hoznom téged! -Csak mosolygott az aranyos mosolyával. 
-Honnan tudsz te ennyi mindent rólam? -Húztam fel a szemöldökömet és össze kulcsoltam a karjaimat.
-Minden egyes szó amit kiejtesz a szádon, számomra nagyon értékes. Egyébként meg a világon a legjobban szeretlek, tehát ez természetes.
Olyan szépeket mondott. Valóban megjegyeztem már neki, hogy nagyon szeretem a virágokat, de semmi szándék nem volt benne és ő még erre is felfogyelt. 
Valóban minden virágban pompázott. Elképesztő volt. Mikor sorra kerültünk, a pincér az asztalhoz vezetett. Mit kell mondanom? Ez még ámulatba ejtőbb volt, rózsaszirmokkal az asztalon. Miután leültünk, egyszerűen a legfinomabb ételeket ettük. Nem tudom több szebb szóval leírni ezt a vacsorát, de legyen annyi elég, hogy mesébe illene. Bennel koccintottunk. 
-A a világ leggyönyörűbb lányának a szülinapjára! -Emelte fel a poharát.
-Erre a csodálatos együtt töltött estére! -Koccintottam vele össze a pezsgőspoharam.
-Mióta megismertelek, megszépült az egész életem. Te vagy a legszebb dolog, amit valaha az élettől kaptam. Neked van születésnapod és mégis én kapok ajándékot. Azért ez igazságtalanság! -Nevette el magát.
-Nem, a szeretet mennyiség amennyi ebbe a szerelemben van, az az igazságtalan! Te vagy az én születésnapi ajándékom! -Az asztal föléhajoltam és megcsókoltam.
Amikor végeztünk ezen a csodás helyen, kiindultunk az autóhoz és Ben kocsiján egy kikötött héliumos lufit fujdogált a szél.
-Ez meg hogy kerül ide? -Kérdeztem a léggömb felé mutatva.
-Fogalmam sincs. -Húzta fel a vállát és forgatta szemét, amiből tudatni akarta, hogy valamilyen módon ő tette vagy tetette oda. -De úgy látom van rajta valami! -Mondta sejtetően.
Közelebb mentem és megláttam rá kötve egy borítékot, amire az én nevem volt írva. Kibontottam és ekkor kellett, hogy leüljek egy pillanatra. 
-Na mi áll benne? -Kérdezte Ben, mintha nem ő csinálta volna az egészet.
Két repülőjegy volt benne Cancunba. Hirtelen szóhoz sem jutottam.
-Ben! Ben! -Csak csapkodtam a kezemmel összevissza a levegőbe, mint aki rosszul van.
-Tessék? -Nézett rám nagy kerek szemekkel.
-Ez.. Ez meg micsoda? -Kérdeztem levegő után kapkodva.
-Hát úgy néz ki megyünk Cancunba. -Mondta egyszerűen.
-Mi ketten? 
-Igen, megbeszéltem a nagyszüleiddel. Már csak rajtad áll a döntés! Szeretnél velem eljönni Cancunba pár napra a tengerpartra szülinapod alkalmából?
Egy percig meg sem szólaltam, majd amikor végre ki tudtam ejteni a számom valamit csak annyit mondtam
-Minden álmom! -Öleltem meg.
Ez már tényleg mindenen túl lő. Egy gyönyörű tengerpart Bennel. Ezt eddig elképzelni sem mertem és most egyszer csak minden mint egy tündérmese.

Következő rész: 18. rész: Készülődés


2015. május 6., szerda

16. rész: Nem számítottam rá

Hogy felejtehettem el a saját szülinapomat?.. Tettem fel magamban ötödjére ezt a kérdést. Annyira lefoglalt minden dolog, hogy ez teljesen kiment a fejemből. De így legalább sikerült a családtagjaim terve és rendesen meglepődtem...
Csak álltam meglepetten az konyhában és velem szemben állt Ana és a két nagyszülőm. De Istenem! Hiszen nekem van egy ikertestvérem, akinek szintén ma van a szülinapja. Tehát nem csak a saját születésem napját felejtettem el, hanem egyben a legjobb barátnőmét is. Mind a hárman mosolyogtak és ölelgettek. Amikor Ana ölelt meg, a fülébe mondtam
-Annyira sajnálom! Elfelejtettem a szülinapunkat! Megígérem kárpótollak!
-Maggie, ez nem az ajándékozásról szól, hanem arról, hogy örülünk, vagy sem, -Elnevette magát- hogy egy évvel öregebbek lettünk. Na meg persze, hogy ezt mostmár együtt ünnepelhetjük és nem külön-külön. El tudod képzelni, hogy mindidáig nem is tudtunk egymásról, most pedig a legjobb barátnők vagyunk? -Csak mosolygott.
Annyira nagyra becsültem a jószívűségét. 
-Igen, elég nehéz belegondolni. -Válaszoltam neki mosolyogva. 
-Boldog szülinapot Maggie! -Ölelt át megint.
-Boldog szülinapot Ana! 
A köszöntés után felvágtuk a tortát. A nagyszüleink ezután adták át az ajándékainkat. Ana egy parfümöt és egy smink készletet, én pedig egy könyvet és egy zenelejátszót kaptam. De ennél egy szívhezszólóbb, csodálatos ajándékot is kaptunk. Egy régi képet, mindkettőnknek más színű keretbe téve, amin mi, a szüleink és a nagyszüleink vannak. Egy könny csordult ki a szememen. Ana egyből megölelte őket. 
-Nagyon köszönöm! Nagyon köszönöm, hogy befogadtatok és úgy szerettek, mintha mindig is a tietek lettem volna. Annyira hálás vagyok mindenért! -Mondtam a sírás küszöbét kerülgetve.
-Mi köszönjük, hogy teljessé tetted a családunkat! -Hasonlóan szólalt meg a nagypapám.
Beszélgettünk, ettünk, nevettünk, majd egyszercsak csengettek. Én mentem kinyitni az ajtót reménykedve, hogy hátha Ben az. De nem ő volt. Marco volt egy hatalmas ajándék csomaggal. Nem számítottam rá de nekem is hozott egy ajándékot. 
-Szia Maggie! Nagyon sok boldog szülinapot! -Mondta, majd adott át egy kisebb kis ékszert és egy csokit.
-Szia! Köszönöm, de nem kellett volna! Gyere be, Ana a konyhában van.
Bementünk a konyhába és addigra Marco elővette a hatalmas ajándékcsomagból egy óriási plüssmacit és egy nagy képet amin ők voltak. Ana egyből az ölébe ugrott. Jó érzés volt látni őket együtt, nagyon aranyosak voltak.
Mivel sohasem csináltam nagy ügyet a szülinapomból, most is tartottam magam a szokásomhoz. Azonban mivel Anat is ünnepeljük ezen a napon és mert én is kaptam tőle egy kedves ajándékot, ezért én is elmentem neki keresni valamit. Valami személyeset szerettem volna, kitaláltam, hogy onnan viszek valamit, ahol először találkoztunk, mert arról az ajándékról majd az az emlékezetes nap jut az eszébe. Éppen hazaértem, amikor a kapun kívűlről érdekes dolgot láttam. Fehér héliumos lufik voltak a járda utján kikötve. Követtem az léggömbök által megjelölt útvonalat. Beértem az ajtón és legnagyobb meglepetésemre Ben állt velem szemben kicsit alkalmiasabb öltözetben, amin egy feszes inget értek ami igazán jól állt neki és egy doboz volt a kezében. Csak mosolyogva nézett rám várva a reakciómat. 
-Szia! -Köszöntem neki.
-Szia! Tudom hogy láttál tegnap, amikor találkoztam Saraval. Elmagyarázom. A szülei a város legszebb virágboltjának a tulajdonosai. Szóval remélem így megérted! -Adta a kezembe a dobozt. -A legboldogabb szülinapot Szerelmem!
Kinyitottam a dobozt és megértettem ezt az egészet. A leggyönyörűbb virágokat tartalmazta mégpedig M alakban. Az én ajándékom miatt találkozott a lánnyal. Visszatért a boldogság a szívembe.
Közelebb léptem hozzá és megcsókoltam.
-Köszönöm! Ez csodálatos! De a legjobb ajándék számomra te vagy! Szeretlek!
-Csak hogy tudd, a napnak még nincs vége! 
Nem tudtam mire céloz, de tudtam, hogy most, hogy már tisztáztuk a dolgokat és bebizonyosult, hogy ő tényleg az akinek megismertem, úgy gondoltam, vele bármibe bele megyek, mert tudom, hogy mellette mostmár csak a legjobbakat érezhetem.

Következő rész: 17. rész: Hullámvasút


2015. május 5., kedd

15. rész: Csalódás

Elkezdődött az óra. Figyelnem kellett volna az első órámon, de folyamatosan a Benről hallott dolog járt a fejemben. Próbáltam egy biztos ponthoz kötni magam, hogy ne essek össze megint. A közös emlékekhez. Bár nem ismerem olyan régóta, ez az idő épp elég volt ahoz, hogy beleszeressek. És most lehet, hogy csalódnom kell. Újra...
Próbáltam figyelni órán de sajnos nem igazán sikerült, büntudatom is volt ezért megigértem magamnak, hogy ha hazérek, megtanulom a könyvből az egész mai anyagot. Amint kicsengettek, Rosaval a következő órára indultunk. Rosa folyamatosan csak beszélt hozzám, de mintha kikapcsolt volna az agyam, csak azt hajtogattam magamban, hogy beszélnem kell Bennel. A folyosón épp szembe jött velünk.
-Menj csak, mindjárt utánad megyek! -Mondtam Rosanak, akinek szerintem akkor is a szavába vágtam.
Ben nagy mosollyal közelített felém, majd amikor odaért, egy puszit nyomott az arcomra.
-Szia! Már kerestelek, de nem tudtam, hol van órád.
-Ismered Sara Vázquezt? -Vágtam bele a közepébe. A nevét csak onnan tudtam, mert óra közben leejtette a könyvét és amikor felvettem neki lehetőségem volt leolvasni a vinnyettáról.
-Igen, osztálytársad nem? -Kérdezte minden jel nélkül.
-De... Oké figyelj, nem akarok hátulrol közelíteni! Tényleg találkozni fogtok?
-Tessék? -Úgy nézett rám, mintha valami viccet mondtam volna neki.
-Saraval. Azt hallottam tegnap megbeszéltetek egy találkozót.
-Az érdekes, mert én erről nem igazán tudok. -Mondta, ugyanúgy.
-Ő mondta a barátnőinek.
-Ezek a lányok a barátnőik előtt is csak kérkedni próbálnak. És ha arra gondolsz, hogy Saranak bármi esélye lenne nálam, ne aggódj, mert az egyenlő a nullával.
-Komolyan mondod?
-Bízz bennem, nekem egy kicsit sem tetszik! Én csakis téged szeretlek! -Mondta és átölelt.
Megnyugodtam. Tényleg azt hittem, hogy félre ismertem, de megnyugodtam, amikor kiderült, hogy nem.
El kellett vállnunk egymástól, mivel siettünk órára. Szünetekben továbbra is találkoztunk. Amikor vége lett az óráinknak, megbeszéltük, hogy már ma csak írásban vagy telefonon beszélünk, mivel még tanulnunk is kell. Anaval és Claraval mentem haza, mivel Clara korepetálásra szorult és a testvérem szívesen segített neki. Hazaértünk és gőzerővel el kezdtem tanulni. Körülbelül két órát szántam rá, majd még elkészítettem a jövőheti bemutatómat. Négy óra körül elmentem a nagymamámmal vásárolni, de eszembe jutott, hogy a jövőheti beosztásomat még nem beszéltük meg a főnökömmel, ezért én tettem egy kis kitérőt és beugrottam a kávézóba. Mivel a bevásárló központ egy utcára van a kávézótól, nem kellett sokat sétálnom. De amikor a munkahelyem felé tartottam, az egyik cukrászda melletti látványon lefagytam...
Ben és Sara állt ott és beszélgettek. Hazudott nekem...
Azt hittem, hogy komolyan gondolja amiket mondott. De úgy látszik tévedtem. Nem tudtam, mit tegyek. De aztán úgy döntöttem várok holnapig, hogy elmondja-e. Továbbléptem és mintha nem történt volna semmi, elmentem oda ahova szerettem volna. Miután elintéztem a dolgomat és visszaindultam a nagyimhoz, már nem voltak ott. Nem tudtam mire gondoljak, hogy elvitte máshova vagy csak eddig tartott. Mikor odaértem már ő is végzett. Beültünk az autóba és nagyival beszélgetni kezdtünk. Szóba hozta azt, amiről pont nem szerettem volna most beszélni.
-Csiripelték a madarak, hogy van egy barátod? -Nézett rám mosolyogva.
-Mégis melyik madár csiripelte?
-Nem is tudom. Egy szőke hajú és azt hiszem pont úgy néz ki mint te.
-Nem ismerek ilyet. -Mondtam nevetve.
-Na szóval tényleg van valami fiú a dologban?
-Nos, igen. De nem igazán tudom mennyire komoly. -Mondtam neki, a hirtelen érzelmeimre alapozva.
-De ha komolyabbra fordul igaz bemutatod nekünk is? -Megint rámpillantott reménykedve.
-Igazságszerint ti is ismeritek. -Vallottam be neki, mert miért is kéne titkolnom a legkedvesebb nagymama előtt.
-És ki az? -Kiváncsiskodott.
-Hát... Ben Dominguez.
-Benito? Tényleg? Ő egy nagyon kedves fiatal ember! -Mondta nagyon meglepetten és boldogan.
-Igen. -Húztam fel elfordulva a szemöldököm. Nem akartam neki elmondani, az előbb történteket, mielőtt nem tisztáztam Bennel.
-Oké, de igaz holnap átjön?
-Miért mi lesz holnap?
-Ó, csak gondoltam átjöhetne monjduk vacsorára.
-Nem tudom még megbeszélem vele. -Mosolyogtam rá a nagymamámra.
Az úton még nagyon sokat tűndődtem Benen, de meg akartam vele ezt beszélni.
Hazaérve segítettem elkészíteni a vacsorát. Clara és Rosa is velünk vacsorázott, mivel amíg nem voltunk itthon Rosa is átjött. Este még megnéztünk egy filmet majd, hazavittük a barátnőinket majd hazaérés után egyből elmentünk aludni. Lefekvés előtt még utoljára megnéztem a telefonom de egyetlen értesítésem sem volt. Kicsit szomorú voltam, de még mindig nem akartam semmit a magyarázata nélkül elhelyezni magamban.
Reggel amikor felkeltem, a megszokott mozdulatomat tettem. De tegnap óta változatlanul nem láttam semmit. Lezuhanyoztam és elindultam reggelizni. Leérve a konyhába hatalmas meglepetés fogadott. Egy kamera egy állványon, torta, ajándékok, lufik és még több dekoráció. Kiugrottak a bútorok mögül a családtagjaim azt kiáltva: Meglepetés! Ekkor döbbentem rá, hogy ma van a szülinapom.

Következő rész: 16. rész: Nem számítottam rá





2015. május 4., hétfő

14. rész: Új elhatározás

Annyira megnyugtató volt ez az egész. Tizennyolc évnyi lelki teher esett le rólam, amikor Ben újra megcsókolt. Mellette biztonságban éreztem magam. Úgy értem nemcsak fizikailag, hanem lelkileg. Annyian elhagytak a szeretetükkel együtt. De tudtam, hogy ő nem fog...
Csak álltunk ott, boldogan. Egyszercsak kulcszörrenés hallatszott. Hallhatóan Ana ért haza. 
-Maggie! Itthon vagy? Bocsi, hogy most jöttem, de hoztam neked kárpótlásul sütit!
Egy lépéssel elhátrált tőlem Ben, amikor Ana belépett az előszoba ajtón. 
Meglepődött, de egyből lereagálta a dolgokat. 
-Ne haragudjatok! Nem tudtam, hogy te is itt vagy. -Mosolygott Benre, majd úgy nézett rám, mintha a szemeivel azt mondaná -Tudtam, hogy van köztetek valami, haha! 
-Semmi gond! Úgyis mennem kell! 
Ana továbbra is csak mosolygott, majd észbe kapott, hogy mit mondott. 
-Jaj, nem viszel sütit? Nagyon finomak!
-Á, nem köszönöm! Majd beszélünk! -Pillantott rám még utoljára, majd elment. 
Amint hallottuk az ajtózáródást, Ana egyből megbombázott a kérdéseivel. Egész este róla beszéltünk, mint két pletykás barátnő. Már késő volt és sejtettük, hogy a nagyszüleink később fognak jönni, mivel a barátaiknál voltak. Gondolván, hogy holnap iskola, nem vártuk meg őket, körülbelül tízkor elmentünk aludni. 
Reggel hétkor keltem fel és szokásosan a telefonomat akartam először megnézni. De semmi. Gondoltam, mivel tíztől van óránk biztos még alszik. Mindenesetre nem törtem magam tovább a tegnap után, tudtam, hogy a suliba úgyis találkozunk. Elmentem hajat mosni. Amikor visszaértem a szobámba az ágyamon két szál rózsa hevert. Éppen akkor érkezett egy SMS. Ránéztem a telefonomra és ezt olvasva éreztem, hogy elpirulok.
"Két szép szemnek, két szép rózsa"
Annyira éreztem a szeretetét, hogy egyszerre töltötte be a szívemben a mély sebeket. Új elhatározást hoztam. Az új cél, kocentrálni a jövőre, a jelenre és a boldogságra! 
Mikor elkészültem még átnéztem az anyagokat. Anaval mentem iskolába, mert neki is akkor kezdődött az órája, mint nekem. Amikor beértünk Ana és az ott váró Marco új embereket mutattak be, akik közül van, aki osztálytársam. Két lány és egy fiú volt. Clara, Rosa és Alex. Nagyon szimpatikusak voltak. Rosa volt közülük az osztálytársam. A teljes neve Rosalia, de Rosanak nevezik. Megtudtam, hogy Mexikóból származik, van négy testvére, de csak ő van itt, mert mindig is ez volt az álma, hogy Spanyolpországban élhessen. Clara és Alex pedig unokatestvérek és eredetileg olaszok, de két éves koruk óta itt élnek Madridban. 
Beszélgetés közben a szememmel figyeltem mindenfele, hátha valahol kiszúrom Bent. De nem láttam sehol. Óra kezdés előtt a beszélgető partnereinkkel szét válltak útjaink. Ana és Clara, Marco és Alex és Rosa és én mentünk külön órákra. A terembe érve leadtam az igazolásom az óráttartónak, aki nagyon kedvesen fogadott. Feltünésmentesen el foglaltam a helyemet Rosa mellett. Nem mintha sokan lettek volna a teremben, akiknek nagyon felkelthettem volna a figyelmét. Mögöttem ült három beszédes, "suli hercegnői" lány és a leghátsó sorban három fiú és két lány. Sajnáltam, hogy nem találkoztam óra előtt Bennel, de éppen, amikor róla fantáziáltam, az ő nevére kaptam fel a fejem. A mögöttem ülő lányok beszéltek róla
-Képzeljétek találkozni fogok Bennel. Már alig várom! -Mondta az egyik dicsekedve, amin én nagyon meglepődtem. 
-Alig hiszem el, már mióta róla beszélünk és most milyen szerencséd van, te végre találkozol vele.
-Igen tegnap este beszéltük meg. 
Ledöbbentett, amit hallottam. Lehet, hogy ennyi jutott a boldogságból?

Következő rész: 15. rész: Csalódás


2015. május 3., vasárnap

13. rész: Tanácstalanul

Be kell valljam ez az első csókom... Sohasem foglalkoztam azzal, hogy fiút keressek magamnak. Mindig jól el voltam egyedül. Igazságszerint onnantól, hogy elhagyott az első nevelő családom, túlságosan féltem ismerkedni. De Bent nem bántam meg. Ha úgy nézzük, őt a sors hozta, amikor megmentett...
Csak álltunk ott és csókolóztunk. Nem is gondolhattam volna ennél szebb első csókot. Madrid egyik utcáján, gyönyörű zene alatt egy olyan csodálatos fiúval, mint Ben. De sajnos rá kellett jönnöm egy dologra. Az elhatározásomra. Nem jöhettem vele össze. Nem koncentrálhatok másra, csak az előre kitűzött célomra. Beleszerettem Benbe. De nem lehet. Az egyik felem érte harcol, a másik pedig ellene. Tanácstalan vagyok. De ez így nem folytatódhatott.
Fájdalmasan, de finoman ellöktem magamtól. Könnyes pillantást vetettem rá, ő pedig értetlenül és ártatlanul állt velem szemben. Olyan fájdalmas volt ez az egész. Nem akartam megbántani, de úgy gondoltam, biztosan talál nálam jobb lányt, aki majd begyógyítja a szívét. Mielőtt bármit is szólhatott volna, sarkon fordultam és elfutottam egészen hazáig. A házba érve felfutottam a szobámba és magamra zártam az ajtót. Ültem a földön és sírtam. Tudtommal senki nem volt még otthon, így szerencsére nem tudják meg, hogy gondjaim vannak. Nem akarom, hogy aggódjanak értem. 
Csak ültem a könnyeimet törölgetve az arcomról. Gondolkoztam. Mindenen. Azon, hogy mit tegyek. Mit mondjak Bennek. Tanácstalan voltam mindennel kapcsolatban. Egyszercsak csengőre kapom fel a fejem. Ránézek a telefonomra és csak ennyit látok
"(4) Nem fogadott hívás: Ben" 
Ebből határozottan tudtam, hogy ő az. Fogalmam se volt, hogy ki nyissam-e neki az ajtót. De mégis magyarázattal tartoztam neki. Erőt vettem magamon és felálltam, hogy le menjek. Amíg leértem, megállás nélkül nyomta a csengőt. Kinyitottam az ajtót és a számításaim igaznak bizonyultak. Úgy nézett rám, mintha a legfájdalmasabb dolgot tette volna velem és bocsánatot szeretne kérni. Megbánással nézett rám.
-Ne haragudj! -Szólalt meg és úgy nézett, mintha minden egyes könycseppem egyre fájdalmasabb lenne neki.
Szörnyen éreztem magam. Azt hitte a tette miatt hagytam ott. Meg kellett nyugtatnom. Be engedtem és a nappaliba irányítottam. 
-Nézd nagyon sajnálom! -Mondta továbbra is.
-Ne kérj többször bocsánatot! Kérlek.. -Rekedt el a hangom.
-Figyelj nem gondoltam, hogy ennyire megbán...
-Nem te vagy a hibás! -Szakítottam félbe.
-Akkor miért sírsz? -Lépett közelebb és megfogta a kezem.
-Nem lehetünk együtt! -Megint potyogtak a könnyeim.
-Miért? -Tette fel a kérdést fájdalommal az arcán.
-Csak a jövőre figyelhetek és a tanulmányaimra!
-A tanulmányaidban én segítek!
-Úgy értem dolgoznom is kell mellette. Nem lehetünk együtt!
-Maggie! -Törölte le a könnyeimet -Én a jövőben is veled szeretnék lenni! Teljes mértékben! Beléd szerettem! Az első perctől kezdve! Soha nem akarlak elhagyni! Soha nem akarlak elveszíteni! -Ezek a mondtatok nagyon megérintett. Erősebbé tette azt a felemet amelyik érte harcolt. 
-Féltem beléd szeretni, mert féltem, hogy téged is elveszítelek! Rengeteg mindenkit elveszítettem már. Először megszerettem, majd elveszítettem. Féltem, hogy ez veled is megtörténhet. Ezért próbáltam távolságot tartani. 
-Engem soha nem veszíthetsz el. Vigyázok rá, hogy neked a legtökéletesebb legyen minden. Nagyon szeretlek!
-Én is szeretlek! 
Mostmár tudatosan, nyugodtan újra megcsókolt. Tisztázódott bennem minden. Tudtam, hogy biztonságban szerethetjük egymást...

Következő rész: 14. rész: Új elhatározás


2015. április 30., csütörtök

12. rész: Mit tegyek?

Bent látván a csokorral olyan jó érzésem volt... Ahogy meglátott, odajött hozzám.
-Szia! A tanuláshoz hoztam egy kis motivációt! -Nyújtotta felém a virágcsokrot.
-Szia! Köszönöm, de igazán nem kéne folyton rám költened! 
-A lakásom mellett van egy virágbolt. Mikor eljövök előtte, ránézek a gyönyörű virágokra és te jutsz eszembe. Magától értetődő, hogy hozzak el neked minimum egy csokrot.
Sikerült megint megmosolyogtatnia. Egyszerűen olyan aranyos volt.
Leültünk egy asztalhoz és elkezdtük átnézni a tanulni valókat. Rengeteget segített nekem. Fogalmam sem volt arról, hogy ilyen okos. Ennél elképesztőbb már nem is lehetne. Kedves, okos, udvarias és iszonyúan jól néz ki. Néha megfordult a fejemben, hogy mégis olyan jó lenne vele összejönni, de aztán eloszlatom ezeket a gondolatokat. Tudom, hogy nem szabad.
Miután dél körül végeztünk a tanulni valóval, meghívott ebédelni. Átmentünk a kávézótól egy utcára lévő pizzázóba. Kiderült, hogy az a kedvenc pizzája ami az én kedvencem is, tehát így nem volt nehéz eldönteni mit kérünk. Evés közben is beszélgettünk.
-És igazából mit gondolsz a tovább tanulásról? -Kérdeztem kíváncsian.
-Mérnök szeretnék lenni. Úgy terveztem kijárom az iskolát, aztán elmegyek egy továbbképzésre. Nagyon jó lehetőségek vannak itt a városban ezen a szakon. És te?
Tetszett az elképzelése. Nem gondoltam volna, hogy ennyire eltervezte. Mióta a városban vagyok, legtöbb velünk egykorú fiúkat hallva, egyeseknek még fogalmuk sincs, hogy mikor és merre. De ő nem olyan volt. Ő előre gondolkodott és egy újabb okot adott arra, hogy feltegyem magamnak újra a kérdést. Mit tegyek?
-Én tolmács szeretnék lenni. Amikor nevelőszülőknél éltem, tanultam angolt. Azóta is legtöbbet angolul szoktam olvasni. A spanyolt itt folyamatosan beszélem. Magyarországon eddigi életemet életem, azaz ami a legjobban megy. Az iskolába pedig tanulni fogok franciát és úgy gondoltam magántanárnál pedig olaszt fogok tanulni, ami nagyon hasonlít a spanyolra tehát nem lesz olyan nehéz.
-Nagyon határozottan gondolkodsz a céljaidról.
-Próbálom előre megtervezni az életem. Igazság szerint szeretném, ha a gyerekeimnek majd mindent megtudnék adni, másrészt pedig, hogy mégis szeressem azt, amit csinálok.
-Teljesen egyet értek veled! -Mosolygott rám.
Miután az ebéddel is végeztünk, elmentünk sétálni. Sokat beszélgettünk. Minden egyes mondtata után feltettem magamban a kérdést. Mit tegyek?
A legforgalmasabb utcán sétáltunk, amikor zenét hallottunk. Egymásra néztünk és ebből láttam a szemébe, hogy valószínűleg ő is annyira szereti a zenét mint én. Elindultunk a zene felé és fiatalokat láttunk, akik énekeltek és gitároztak. Sokan álltak ott és hallgatták, milyen szépen játszanak. Hirtelen éreztem, hogy Ben megfogja a kezem és megpörget. Nem igazán tudtam egyből kapcsolni, ezért a pillanatban, ahogy megpörgetett elvesztettem az egyensúlyom. Megbillentem, de Ben gyorsan a derekam után kapott. Vissza akart húzni, de úgy sült el, mint a bowling pályán, sőt még annál is közelebb estem hozzá. Még mindig nem tudtunk, de lehet, hogy nem is akartunk egyből regaláni a dolgkokra. A vállába kapaszkodtam, ő pedig a derekamat fogta, mintha még mindig attól félne, hogy elesek. Ebben a pillanatban már úgy éreztem, hogy egyszer már elég volt elhalasztani. És úgy látszik Ben is így gondolta. Ekkor közelebb hajolt felém és megcsókolt...

Következő rész: 13. rész: Tanácstalanul

2015. április 21., kedd

11. rész: Elbűvölve

Magához húzott, és alig egy alkarnyi távolság volt közöttünk...
Csak nézett a szemembe és legszívesebben én is maradtam volna így, de eszembe jutott az ígéret amit magamnak tettem. Becsuktam a szemem és elfordultam. Nem akartam neki semmit mondani ezzel kapcsolatban, és fel akartam oldani a feszültséget, szóval inkább visszatértem a bowlingra.
-Na akkor megtanítasz bowlingozni? -fordultam vissza felé, de mostmár mosollyal, mintha mi sem történt volna.
-Persze. -Mondta mosolygva, de érezhető volt, hogy ez a mosoly nem volt olyan őszinte. 
-Akkor mutasdd, hogy csináljam.
-Rendben, csak fogd ezt meg és állj ide. -Ezuttal már őszinte mosoly virított az arcán. Azt tettem, amit mondott. Odaálltam kezemben a bowling golyóval. Ekkor mögém állt és megfogta a kezem. 
-Ne húzódj el, mert csak segíteni szeretnék! -Mondta, mintha csak fájna az, ahogy hozzám ért. Igazából nem. Az érintésén lehetett érezni a kedvességet. 
-Bocsánat, hogy ilyen visszahúzódó vagyok. 
-Semmi gond. -Mosolyodott el újra. 
Ez alatt az este alatt, megtanultam bowlingozni. Ez alatt az idő alatt is beszélgettünk, nevettünk. Nagyon jó volt vele lenni. 
Az igért időpont előtt körülbelül öt perccel már a házunk előtt álltunk. 
-Köszönöm, hogy megtanítottál bowlingozni. -Próbáltam elköszönni, nehézkesen a szavakkal, miközben a biztonsági öv kikapcsolásával küzködtem. 
-Én köszönöm, hogy a tanítványom voltál. Remélem legközelebb már versenyzünk is! 
-Ez nem kérdés! De amilyen magas képzést kaptam, ne reméld, hogy legyőzhetsz! -Mondtam nevetve. 
-Ezt úgy vettem, hogy egy profitól kaptál képzést. Hát köszönöm a bókot. -Majd magára mutatott. 
-Csak el ne hidd. 
Kiszálltam a kocsiból, majd a lehúzott ablakán át még megbeszéltük, hogy majd telefonon SMS-ezünk. 
Ahogy beértem a házba és becsuktam az ajtót, abban a pillanatban kopogtak. Kinyitottam és Ben állt ott a rózsacsokorral a kezében.
-Remélem nem szándékosan hagytad ott, mert én szívből vettem. -Mondta kisfiús képet vágva.
-Egy ilyen szép csokrot szándékosan?.. Köszönöm. 
Még a kocsi felé menet egy utolsó búcsúzó pillantást küldött felém, majd elment. Bezártam az ajtót, majd amikor vízbe akartam tenni a csokrot, megláttam rajta egy üzenetet. De nem ugyanaz az üzenet volt, amit már láttam. Ebben ez állt:
"Nagyon jól éreztem magam veled! Remélem lesz még ilyen nem is egy!"
Ahogy olvastam, szinte hallottam a fejemben a hangját, ahogy ezeket a sorokat mondja. 
Nem akartam bevallani, de nagyon elbűvölt. Egyszerűen nem lehet elmondani határtalan kedvességét. Kedves, megértő, udvarias és egyszerre humoros. Magam előtt látom azt, amikor magához húzott és csak mélyen a szemébe néztem. De próbáltam ellenállni ezeknek a gondolatoknak. Próbáltam nem egész este ezen tűnődni, de ez az ötlet is eloszlott, amikor jött Ana és kérdezgette, hogy milyen volt a randi. Majd elmondta, hogy szerinte Ben nagyon illene hozzám. Muszáj voltam vele megosztani a döntésemet, hogy nem szeretnék tőle semmit, de mintha ezt nem is hallotta volna, ugyanúgy folytatta, hogy tudja, hogy tetszik nekem. Inkább ráhagytam.
Vasárnap reggel kilenckor keltem, már jobban kipihenve magam. Titokban reménykedve nyúltam a telefonomért, hogy hátha megint kaptam tőle üzenetet. De semmi. De hiszen miért is küldött volna bármit is? Nincs köztünk semmi. Majd egy perc múlva jelző hangot adott ki a telefonom. 
"Jó reggelt! Megvannak a holnapi anyagok az órákra?:)"
Lemosohatatlan vigyor kerekedett az arcomon. 
"Jó reggelt! Igen! Úgy néz ki ma az egész nap a tanulásból fog állni."
"Esetleg segíthetek valamiben?"
"Most, hogy mondod lenne pár kérdésem az egyik témával kapcsolatban, amiben Ana sem tudott segíteni."
"Találkozunk a kávézóban mondjuk egy óra múlva?"
"Ott leszek!:)"
"A jegyzeteket ne felejtsd el!;)" 
Két jó dolog volt ebben az egészben. Első: biztosan meg tudok holnapra tanulni, második: találkozok vele. Amikor ránéztem az órára, már negyed tizet mutatott. Gyorsan lezuhanyoztam, felöltöztem, összepakoltam a jegyzeteket, majd sietve elindultam a kávézóba. Amikor odaértem még nem volt ott, de még nem is volt pontosan tíz óra. Amíg rá vártam, addig beszéltem a főnökkel, a beosztásommal kapcsolatban. 
Pontosan tízkor nyílt az ajtó. Éreztem, hogy ő az. Megfordultam és Bent láttam, a jegyzetekkel, és egy újabb csokor virággal...

Következő rész: 12. rész: Mit tegyek?