2015. május 16., szombat

19. rész: Irány Cancun!

Hajnal háromkor jött értem Ben. Konkrétan csak az volt a baj, hogy úgy néztem ki, mint aki egy szemhunyásnyit sem aludt. 
-Jó reggelt koránkelő! -Mondta nevetve, majd jött be az ajtón a cuccaimért, hogy kivigye az autóba.
-Ne is mond! Ez nem reggel! Ez hajnal! Úgy nézek ki, mint akit megnyúztak.
-De legalább hamar odaérünk! Egyébként ne aggódj nagyon aranyosan nézel ki! -Mosolygott rám az ajtó felől. 
Már éppen zártam volna be magunk után, amikor megláttam az előszobaajtóban Anat. 
-Túl hangosak voltunk? Ne haragudj nem akartunk felkelteni!
-Dehogyis, csak éppen mentem inni, amikor meghallottam a hangotokat, gondoltam elköszönök.
Megöleltem és az utolsó mondtat, amivel elbúcsúzott az ez volt
-Sok sikert!
Nem tudom ezzel mire akart utalni, ugyanis ez egy utazás, nem pedig egy vizsga. De gondoltam nem feszegetem a témát, mivel nem szerettem volna lekésni a gépet. Elindultunk majd fél négykor szállt fel a repülő. Szerettem nézni a felhőket, de most olyan álmos voltam, hogy jobb dolognak tartottam a szemhéjam belső felét nézni. Körbelül egy órát aludtam, amikor felkeltem és Benre néztem, láttam, hogy az ő szeme is le volt csukva. Nagyon édes volt, amikor aludt. Megfogtam a kezét és a vállára hajtottam a fejem. Ekkor bizonyosodott be, hogy nem aludt igazából olyan mélyen mivel, ahogy rá tettem a fejem, egyből közelebb húzott magához. Az úton még beszélgettünk, filmet néztünk, olvastunk, zenét hallgattunk. Későn érkeztünk meg és nagyon fáradtak voltunk. Már sötét volt, ezért nem volt aznap lehetőségünk megnézni a tengerpartot. A szállodába érve tudatosult bennem igazán, hogy én most Bennel fogok együtt aludni, amire igazából még nem volt példa. Megkaptuk a szobát ami gyönyörű volt. Nagyon álmosak voltunk a hosszú utazástól, ezért nem csináltunk mást lefürödtünk és elaludtunk. Nagyon jó volt őt ölelve elaludni. 
Másnap mikor felkeltem Ben nem volt mellettem. De miután kiszálltam az ágyból éppen akkor jött ki a zuhanyból. 
-Jó reggelt! Hogy aludtál? -Keltett fel igazán egy öleléssel.
-Jó reggelt! Nagyon jól! 
-Akkor készülj, mert a ami nap csak a pihenésről fog szólni!
Erre nem válaszoltam csak mosolyogtam. 
Lezuhanyoztam, majd elmentünk reggelizni. Ezután lementünk a csodálatos partra. Gyönyörű volt. 
Úgy döntöttem napzok egy kicsit, majd bemegyek a vízbe, de ezt nem sikerült megvalósítani, mivel amikor letettem a homokba a strandtáskát, egy érintést éreztem a hátamon, majd egy pillanat alatt már Ben ölében találtam magam. Ezzel a mozdulattal belevetett minket a vízbe. Igazából hideg volt maga a víz de mivel a Bent öleltem ez fel sem tűnt. Csak akkor amikor a víz alatt voltunk és már nem kaptam levegőt. Kapálni kezdtem a lábammal, majd mikor ezt Ben észrevette azonnal felhúzott a víz felszínére. 
-Jól vagy?
-Meg vagyok. Viszont... -Mondtam, majd nevetve ráfröcsköltem a vizet és "menekülve" futottam ki a part felé. 
Nem jutottam túl messzire, mert a derekamnál fogva visszarántott. 
-Ez nem sikerült.
-Legközelebb én nyerek!
-Ne legyél ebben olyan biztos! -Jelentette ki, majd magához húzott és megcsókolt.
A napunkat a parton töltöttük. Tényleg csak a pihenésről szólt. Körülbelül ötkor mentünk vissza a szállodába. Elmentem venni egy fürdőt, mikor kimentem, Bent nem találtam a szobában, csak egy üzenetet az asztalon. 
"Nemsokára jövök! Ne szökj el!"
Fogalmam sem volt róla hova mehetett. Addig én felhívtam Anat. 
-Szia! Mi újság? Hogy telt a nap együtt vele, csakis ketten? Milyen Cancun? -Szólt bele a telefonba izgatottan.
-Szia! Semmi különös. Nagyon jó napunk volt. Cancun gyönyörű, de egyszerre csak egy kérdést! -Nevettem bele a vonalba. 
-Ne haragudj, csak kíváncsi vagyok! Na és mit csináltok?
-Most Ben elszaladt valahova, igazából nem tudom hova, én pedig várom őt és gondoltam addig felhívlak. Otthon mi újság?
-Sejtem hova mehetett. Itthon semmi már nagyiék is akartak téged hívni, de nem akarták megzavarni a pihenést, szóval azt üzenik, hogy majd hívd fel őket, ha ráértek a fürdés és a napozás közt. 
-Rendben!
Ekkor hallottam az ajtónyitódást. Megjött Ben.
-Na megérkezett Ben, szóval majd beszélünk! Puszi! Szia!
-Oké! Jó szórakozást! Szia! 
Letettem a telefont majd odamentem Benhez és adtam neki egy puszit. 
-Hol voltál? -Kérdeztem kíváncsian.
-Láttam egy újságon egy jó éttermet és elmentem felmérni, hogy menjünk-e oda vacsorázni. Nagyon jól nézett ki. Elmegyünk most megnézni?
-Most rögtön?
-Persze!
-Hát.. Rendben, csak felkapok egy másik ruhát.
-Oké, de siess!
Nem igazán értettem, hogy miért volt ilyen sürgős, de mindenesetre azt tettem, amit mondt és két perc alatt átöltöztem. 
Levezetett a szállodából, de nem arra mentünk amerre gondoltam. Teljes mértékben a másik irányba. A partra. 
-Mégis milyen étterem van a parton? 
-Nyugi! Csak gyere! Halgattatott el.
Amikor megláttam igazából hova vitt, ledöbbentem. Nem egy étterem volt. Hanem a parton leterített pléd gyertyákkal és vacsorával. Csak ránéztem és elolvadtam...

Következő rész: 20. rész: Együtt.?..

2015. május 14., csütörtök

18. rész: Készülődés

Soha sem voltam még Cancunban. Az igazat megvallva, Magyarországon és Spanyolországon kívűl más országban nem igazán voltam. Illetve talán egyszer Bulgáriában, amikor még a testvéremmel játszottunk a tengerparton. Amikor rágondolok, iszonyatosan hiányzik, még ha nem is igazi testvérem volt. Visszatérve Cancunhoz, láttam gyönyörű képeket róla, de álmodni sem mertem volna, hogy én egyszer egy ilyen szép helyre utazhassak...
Hazaértünk és a családom boldogan fogadta az izgatottságomat. A nagyszüleim, mivel Ben nagyszülei a barátaik és őt is már kicsi koruk óta ismerik, bátran mertek vele elengedni, mert tudták milyen megbízható. Mikor éppen a nagyim mondott el egy történetet, a tinédzserkori utazásáról Mexikóban, egyszercsak megcsörrent a telefonom. Nem igazán szoktak keresni, csak a barátaim, a családom és a kollégáim. Mivel a családom és a barátaim nagyrésze épp a nappalinkban ült, gondoltam biztosan a kávézóból hívnak. De ránézve a telefonom kijelzőjére, egy magyar telefonszámot láttam. Meglehetősen meglepődtem. Hirtelen nem tudtam ki lehet az. Felvettem.
-Halo! 
-Margaret?
-Igen, én vagyok! Kivel beszélek?
-A nevelőszüleiddel! Csak nagyon sok boldog születésnapot szerettünk volna kívánni! Mond, hogy vagy?
Rendesen meglepődtem. Mivel ők mindig is segítettek, úgy gondoltam, megérdemlik, hogy elmondjam nekik az egész történetem. 
Hosszasan beszélgettem velük. Velem együtt örültek és ez megnyugtatott. Nagyon kedvesek voltak, ha bár igazságszerint, mivel már nagyobb koromban kerültem hozzájuk, nem igazán éreztem soha, hogy bármilyen módon kötődnék hozzájuk. De mindig is kedvesek és segítőkészek voltak, ezért megérdemelték, hogy én is ugyanúgy viszonyuljak hozzájuk. Miután letettem a telefont, a barátaink, azaz Clara, Rosa és Alex már búcsúzkodtak, de megvártak, hogy még utoljára nekem is boldog szülinapot kívánhassanak. Marco nálunk maradt éjszakára, ezért már Anaval ők felmentek aludni, a nagyimék pedig még adtak egy utolsó puszit, majd ők is hagytak még egy utolsó pár szót beszélni Bennel. 
-Próbálj úgy pakolni, hogy elég meleg lesz! -Utalt az utazásra.
-Mikor is indulunk pontosan?
-Holnap után.
-Várj! Holnap után? Hiszen akkor suli van és dolgoznom is kell!
-Már vártam, hogy elkezdj aggódni ezek miatt! -Nevetett.
-Figyelj! Esküszöm, minden vágyam elmenni, de nem ilyen hamar! Hiszen még csak most kezdtem a sulit, tanulnom kell és persze dolgoznom!
-Úgy értettem ezek miatt nem kell aggódnod!
-Ezt meg hogy érted?
-A suliban kikérőt írtam, beszéltem Rosaval és mindennap küldi majd az anyagokat neked, nekem pedig egy osztálytársam. A munkahelyeden beszéltem a főnököddel, aki nagyon kedvesen elengedett. Minden el van intézve!
-Komolyan? Ennyire előre terveztél mindent? 
-Teljes mértékben!
Nem gondoltam volna, hogy ennyi mindent megtett. Hálás voltam azért, amiért elintézte ezeket a dolgokat, csak azért, hogy nekem ne keljen aggódnom. 
-Na indulok! Pihenj sokat és holnap pakolj sok ruhát és fürdőruhát! 
-Renden! Köszönöm! -Mondtam, miközben ő egy puszit nyomott a homlokomra. 
-Boldog szülinapot! Szeretlek! -Lépett ki az ajtón.
-Én is szeretlek! 
Beült az autójába és még egy utolsó pillantás után elment.
Nagyon izgatott voltam az utazás miatt.
Másnap reggel már el is kezdtem pakolni. Bepakoltam a fürdőruháimat, lenge nyári ruhákat, papucsokat, napszemüveget, fényképezőgépet és még sok sok dolgot. A készülődés délutánig elhúzódott. Egy óriási bőrönd lett tele és egy közepes méretű hátizsák. Miután végeztem felhívtam Bent.
-Szia! Na hogy állsz? -Vette fel a telefont.
-Szia! Már készen vagyok. Te?
-Azt hittem tovább fog tartani. -Nevetett a telefonba. -Én már reggel készen voltam.
-Az más helyzet! Én lány vagyok te pedig fiú. Nekem sokkal több ruhára van szükségem. És készülj fel, hogy nem kicsi a bőröndöm! 
-Ajjaj!  -Mondta viccelődve. -De ha már elkészültél, nem megyünk el valahova?
-Hiszen holnap reggeltől majdnem egy hétig megállás nélkül együtt leszünk és neked még ez sem elég? -Kérdeztem gúnyosan.
-Legszívesebben minden percemet veled töltenék. De tényleg. Na?
-Rendben. De csak mert mindig tudod, hogyan győzz meg.
Éreztem ahogy egy mosoly lett az arcán.
-Tíz perc és ott vagyok!
-Várlak!
Pontosan annyi volt amennyit mondott. Elmentünk a városba, fagyiztunk, sétáltunk és készültünk a holnapra.
Igazából mindennél jobban várom a holnapot!

Következő rész: 19. rész: Irány Cancun!

2015. május 9., szombat

17. rész: Hullámvasút

Soha nem éreztem, hogy igazán szeretnek, de egyszerre kaptam meg a világ legjobb nagyszüleit, egy nagyszerű ikertestvért, egyben a legjobb barátnőt és egy fiút aki minden űrt betölt a szívemben. Milyen nehéz ezeket a dolgokat elképzelni, hogy egy szempillantás alatt kaptam egy boldog életet. Az egész életem egy hullámvasút volt. Egyszer úgy éreztem szeretnek, másszor pedig megtudtam, hogy mégsem. De most egy hosszú egyenes úton fut a vasút, mert úgy érzem nem kell többet félnem attól, hogy eldobnak. Ez az út a szeretet útja és nem lesz több hullám lefelé...
Ben a legnagyobb ajándékot adta a szülinapomon. A szerelmét. És az volt benne a legjobb, hogy ez nem csak egy napos dolog volt. Tudtam, hogy a vasútba mi ketten ülünk és soha nem állunk meg. 
Nagyon tetszett a virág, amit tőle kaptam. Mivel úgy ismertem meg, hogy nem igazán az a bulizós, ivós fajta, ha arra gondol, hogy még mindig meg akar ajándékozni valamivel, biztos nem egy szórakozóhelyre visz. Igazam volt. Egy gyönyörű étterembe vitt. Amikor beléptem egy csodálatos látvány fogadott. Egyszerűen leírhatatlan szépsége volt a helynek. Ben csak fogta a kezem és amikor az étteremben gyönyörködtem egyszer csak a fülembe súgta
-Tudtam, hogy valami virágokkal teli helyre kell hoznom téged! -Csak mosolygott az aranyos mosolyával. 
-Honnan tudsz te ennyi mindent rólam? -Húztam fel a szemöldökömet és össze kulcsoltam a karjaimat.
-Minden egyes szó amit kiejtesz a szádon, számomra nagyon értékes. Egyébként meg a világon a legjobban szeretlek, tehát ez természetes.
Olyan szépeket mondott. Valóban megjegyeztem már neki, hogy nagyon szeretem a virágokat, de semmi szándék nem volt benne és ő még erre is felfogyelt. 
Valóban minden virágban pompázott. Elképesztő volt. Mikor sorra kerültünk, a pincér az asztalhoz vezetett. Mit kell mondanom? Ez még ámulatba ejtőbb volt, rózsaszirmokkal az asztalon. Miután leültünk, egyszerűen a legfinomabb ételeket ettük. Nem tudom több szebb szóval leírni ezt a vacsorát, de legyen annyi elég, hogy mesébe illene. Bennel koccintottunk. 
-A a világ leggyönyörűbb lányának a szülinapjára! -Emelte fel a poharát.
-Erre a csodálatos együtt töltött estére! -Koccintottam vele össze a pezsgőspoharam.
-Mióta megismertelek, megszépült az egész életem. Te vagy a legszebb dolog, amit valaha az élettől kaptam. Neked van születésnapod és mégis én kapok ajándékot. Azért ez igazságtalanság! -Nevette el magát.
-Nem, a szeretet mennyiség amennyi ebbe a szerelemben van, az az igazságtalan! Te vagy az én születésnapi ajándékom! -Az asztal föléhajoltam és megcsókoltam.
Amikor végeztünk ezen a csodás helyen, kiindultunk az autóhoz és Ben kocsiján egy kikötött héliumos lufit fujdogált a szél.
-Ez meg hogy kerül ide? -Kérdeztem a léggömb felé mutatva.
-Fogalmam sincs. -Húzta fel a vállát és forgatta szemét, amiből tudatni akarta, hogy valamilyen módon ő tette vagy tetette oda. -De úgy látom van rajta valami! -Mondta sejtetően.
Közelebb mentem és megláttam rá kötve egy borítékot, amire az én nevem volt írva. Kibontottam és ekkor kellett, hogy leüljek egy pillanatra. 
-Na mi áll benne? -Kérdezte Ben, mintha nem ő csinálta volna az egészet.
Két repülőjegy volt benne Cancunba. Hirtelen szóhoz sem jutottam.
-Ben! Ben! -Csak csapkodtam a kezemmel összevissza a levegőbe, mint aki rosszul van.
-Tessék? -Nézett rám nagy kerek szemekkel.
-Ez.. Ez meg micsoda? -Kérdeztem levegő után kapkodva.
-Hát úgy néz ki megyünk Cancunba. -Mondta egyszerűen.
-Mi ketten? 
-Igen, megbeszéltem a nagyszüleiddel. Már csak rajtad áll a döntés! Szeretnél velem eljönni Cancunba pár napra a tengerpartra szülinapod alkalmából?
Egy percig meg sem szólaltam, majd amikor végre ki tudtam ejteni a számom valamit csak annyit mondtam
-Minden álmom! -Öleltem meg.
Ez már tényleg mindenen túl lő. Egy gyönyörű tengerpart Bennel. Ezt eddig elképzelni sem mertem és most egyszer csak minden mint egy tündérmese.

Következő rész: 18. rész: Készülődés


2015. május 6., szerda

16. rész: Nem számítottam rá

Hogy felejtehettem el a saját szülinapomat?.. Tettem fel magamban ötödjére ezt a kérdést. Annyira lefoglalt minden dolog, hogy ez teljesen kiment a fejemből. De így legalább sikerült a családtagjaim terve és rendesen meglepődtem...
Csak álltam meglepetten az konyhában és velem szemben állt Ana és a két nagyszülőm. De Istenem! Hiszen nekem van egy ikertestvérem, akinek szintén ma van a szülinapja. Tehát nem csak a saját születésem napját felejtettem el, hanem egyben a legjobb barátnőmét is. Mind a hárman mosolyogtak és ölelgettek. Amikor Ana ölelt meg, a fülébe mondtam
-Annyira sajnálom! Elfelejtettem a szülinapunkat! Megígérem kárpótollak!
-Maggie, ez nem az ajándékozásról szól, hanem arról, hogy örülünk, vagy sem, -Elnevette magát- hogy egy évvel öregebbek lettünk. Na meg persze, hogy ezt mostmár együtt ünnepelhetjük és nem külön-külön. El tudod képzelni, hogy mindidáig nem is tudtunk egymásról, most pedig a legjobb barátnők vagyunk? -Csak mosolygott.
Annyira nagyra becsültem a jószívűségét. 
-Igen, elég nehéz belegondolni. -Válaszoltam neki mosolyogva. 
-Boldog szülinapot Maggie! -Ölelt át megint.
-Boldog szülinapot Ana! 
A köszöntés után felvágtuk a tortát. A nagyszüleink ezután adták át az ajándékainkat. Ana egy parfümöt és egy smink készletet, én pedig egy könyvet és egy zenelejátszót kaptam. De ennél egy szívhezszólóbb, csodálatos ajándékot is kaptunk. Egy régi képet, mindkettőnknek más színű keretbe téve, amin mi, a szüleink és a nagyszüleink vannak. Egy könny csordult ki a szememen. Ana egyből megölelte őket. 
-Nagyon köszönöm! Nagyon köszönöm, hogy befogadtatok és úgy szerettek, mintha mindig is a tietek lettem volna. Annyira hálás vagyok mindenért! -Mondtam a sírás küszöbét kerülgetve.
-Mi köszönjük, hogy teljessé tetted a családunkat! -Hasonlóan szólalt meg a nagypapám.
Beszélgettünk, ettünk, nevettünk, majd egyszercsak csengettek. Én mentem kinyitni az ajtót reménykedve, hogy hátha Ben az. De nem ő volt. Marco volt egy hatalmas ajándék csomaggal. Nem számítottam rá de nekem is hozott egy ajándékot. 
-Szia Maggie! Nagyon sok boldog szülinapot! -Mondta, majd adott át egy kisebb kis ékszert és egy csokit.
-Szia! Köszönöm, de nem kellett volna! Gyere be, Ana a konyhában van.
Bementünk a konyhába és addigra Marco elővette a hatalmas ajándékcsomagból egy óriási plüssmacit és egy nagy képet amin ők voltak. Ana egyből az ölébe ugrott. Jó érzés volt látni őket együtt, nagyon aranyosak voltak.
Mivel sohasem csináltam nagy ügyet a szülinapomból, most is tartottam magam a szokásomhoz. Azonban mivel Anat is ünnepeljük ezen a napon és mert én is kaptam tőle egy kedves ajándékot, ezért én is elmentem neki keresni valamit. Valami személyeset szerettem volna, kitaláltam, hogy onnan viszek valamit, ahol először találkoztunk, mert arról az ajándékról majd az az emlékezetes nap jut az eszébe. Éppen hazaértem, amikor a kapun kívűlről érdekes dolgot láttam. Fehér héliumos lufik voltak a járda utján kikötve. Követtem az léggömbök által megjelölt útvonalat. Beértem az ajtón és legnagyobb meglepetésemre Ben állt velem szemben kicsit alkalmiasabb öltözetben, amin egy feszes inget értek ami igazán jól állt neki és egy doboz volt a kezében. Csak mosolyogva nézett rám várva a reakciómat. 
-Szia! -Köszöntem neki.
-Szia! Tudom hogy láttál tegnap, amikor találkoztam Saraval. Elmagyarázom. A szülei a város legszebb virágboltjának a tulajdonosai. Szóval remélem így megérted! -Adta a kezembe a dobozt. -A legboldogabb szülinapot Szerelmem!
Kinyitottam a dobozt és megértettem ezt az egészet. A leggyönyörűbb virágokat tartalmazta mégpedig M alakban. Az én ajándékom miatt találkozott a lánnyal. Visszatért a boldogság a szívembe.
Közelebb léptem hozzá és megcsókoltam.
-Köszönöm! Ez csodálatos! De a legjobb ajándék számomra te vagy! Szeretlek!
-Csak hogy tudd, a napnak még nincs vége! 
Nem tudtam mire céloz, de tudtam, hogy most, hogy már tisztáztuk a dolgokat és bebizonyosult, hogy ő tényleg az akinek megismertem, úgy gondoltam, vele bármibe bele megyek, mert tudom, hogy mellette mostmár csak a legjobbakat érezhetem.

Következő rész: 17. rész: Hullámvasút


2015. május 5., kedd

15. rész: Csalódás

Elkezdődött az óra. Figyelnem kellett volna az első órámon, de folyamatosan a Benről hallott dolog járt a fejemben. Próbáltam egy biztos ponthoz kötni magam, hogy ne essek össze megint. A közös emlékekhez. Bár nem ismerem olyan régóta, ez az idő épp elég volt ahoz, hogy beleszeressek. És most lehet, hogy csalódnom kell. Újra...
Próbáltam figyelni órán de sajnos nem igazán sikerült, büntudatom is volt ezért megigértem magamnak, hogy ha hazérek, megtanulom a könyvből az egész mai anyagot. Amint kicsengettek, Rosaval a következő órára indultunk. Rosa folyamatosan csak beszélt hozzám, de mintha kikapcsolt volna az agyam, csak azt hajtogattam magamban, hogy beszélnem kell Bennel. A folyosón épp szembe jött velünk.
-Menj csak, mindjárt utánad megyek! -Mondtam Rosanak, akinek szerintem akkor is a szavába vágtam.
Ben nagy mosollyal közelített felém, majd amikor odaért, egy puszit nyomott az arcomra.
-Szia! Már kerestelek, de nem tudtam, hol van órád.
-Ismered Sara Vázquezt? -Vágtam bele a közepébe. A nevét csak onnan tudtam, mert óra közben leejtette a könyvét és amikor felvettem neki lehetőségem volt leolvasni a vinnyettáról.
-Igen, osztálytársad nem? -Kérdezte minden jel nélkül.
-De... Oké figyelj, nem akarok hátulrol közelíteni! Tényleg találkozni fogtok?
-Tessék? -Úgy nézett rám, mintha valami viccet mondtam volna neki.
-Saraval. Azt hallottam tegnap megbeszéltetek egy találkozót.
-Az érdekes, mert én erről nem igazán tudok. -Mondta, ugyanúgy.
-Ő mondta a barátnőinek.
-Ezek a lányok a barátnőik előtt is csak kérkedni próbálnak. És ha arra gondolsz, hogy Saranak bármi esélye lenne nálam, ne aggódj, mert az egyenlő a nullával.
-Komolyan mondod?
-Bízz bennem, nekem egy kicsit sem tetszik! Én csakis téged szeretlek! -Mondta és átölelt.
Megnyugodtam. Tényleg azt hittem, hogy félre ismertem, de megnyugodtam, amikor kiderült, hogy nem.
El kellett vállnunk egymástól, mivel siettünk órára. Szünetekben továbbra is találkoztunk. Amikor vége lett az óráinknak, megbeszéltük, hogy már ma csak írásban vagy telefonon beszélünk, mivel még tanulnunk is kell. Anaval és Claraval mentem haza, mivel Clara korepetálásra szorult és a testvérem szívesen segített neki. Hazaértünk és gőzerővel el kezdtem tanulni. Körülbelül két órát szántam rá, majd még elkészítettem a jövőheti bemutatómat. Négy óra körül elmentem a nagymamámmal vásárolni, de eszembe jutott, hogy a jövőheti beosztásomat még nem beszéltük meg a főnökömmel, ezért én tettem egy kis kitérőt és beugrottam a kávézóba. Mivel a bevásárló központ egy utcára van a kávézótól, nem kellett sokat sétálnom. De amikor a munkahelyem felé tartottam, az egyik cukrászda melletti látványon lefagytam...
Ben és Sara állt ott és beszélgettek. Hazudott nekem...
Azt hittem, hogy komolyan gondolja amiket mondott. De úgy látszik tévedtem. Nem tudtam, mit tegyek. De aztán úgy döntöttem várok holnapig, hogy elmondja-e. Továbbléptem és mintha nem történt volna semmi, elmentem oda ahova szerettem volna. Miután elintéztem a dolgomat és visszaindultam a nagyimhoz, már nem voltak ott. Nem tudtam mire gondoljak, hogy elvitte máshova vagy csak eddig tartott. Mikor odaértem már ő is végzett. Beültünk az autóba és nagyival beszélgetni kezdtünk. Szóba hozta azt, amiről pont nem szerettem volna most beszélni.
-Csiripelték a madarak, hogy van egy barátod? -Nézett rám mosolyogva.
-Mégis melyik madár csiripelte?
-Nem is tudom. Egy szőke hajú és azt hiszem pont úgy néz ki mint te.
-Nem ismerek ilyet. -Mondtam nevetve.
-Na szóval tényleg van valami fiú a dologban?
-Nos, igen. De nem igazán tudom mennyire komoly. -Mondtam neki, a hirtelen érzelmeimre alapozva.
-De ha komolyabbra fordul igaz bemutatod nekünk is? -Megint rámpillantott reménykedve.
-Igazságszerint ti is ismeritek. -Vallottam be neki, mert miért is kéne titkolnom a legkedvesebb nagymama előtt.
-És ki az? -Kiváncsiskodott.
-Hát... Ben Dominguez.
-Benito? Tényleg? Ő egy nagyon kedves fiatal ember! -Mondta nagyon meglepetten és boldogan.
-Igen. -Húztam fel elfordulva a szemöldököm. Nem akartam neki elmondani, az előbb történteket, mielőtt nem tisztáztam Bennel.
-Oké, de igaz holnap átjön?
-Miért mi lesz holnap?
-Ó, csak gondoltam átjöhetne monjduk vacsorára.
-Nem tudom még megbeszélem vele. -Mosolyogtam rá a nagymamámra.
Az úton még nagyon sokat tűndődtem Benen, de meg akartam vele ezt beszélni.
Hazaérve segítettem elkészíteni a vacsorát. Clara és Rosa is velünk vacsorázott, mivel amíg nem voltunk itthon Rosa is átjött. Este még megnéztünk egy filmet majd, hazavittük a barátnőinket majd hazaérés után egyből elmentünk aludni. Lefekvés előtt még utoljára megnéztem a telefonom de egyetlen értesítésem sem volt. Kicsit szomorú voltam, de még mindig nem akartam semmit a magyarázata nélkül elhelyezni magamban.
Reggel amikor felkeltem, a megszokott mozdulatomat tettem. De tegnap óta változatlanul nem láttam semmit. Lezuhanyoztam és elindultam reggelizni. Leérve a konyhába hatalmas meglepetés fogadott. Egy kamera egy állványon, torta, ajándékok, lufik és még több dekoráció. Kiugrottak a bútorok mögül a családtagjaim azt kiáltva: Meglepetés! Ekkor döbbentem rá, hogy ma van a szülinapom.

Következő rész: 16. rész: Nem számítottam rá





2015. május 4., hétfő

14. rész: Új elhatározás

Annyira megnyugtató volt ez az egész. Tizennyolc évnyi lelki teher esett le rólam, amikor Ben újra megcsókolt. Mellette biztonságban éreztem magam. Úgy értem nemcsak fizikailag, hanem lelkileg. Annyian elhagytak a szeretetükkel együtt. De tudtam, hogy ő nem fog...
Csak álltunk ott, boldogan. Egyszercsak kulcszörrenés hallatszott. Hallhatóan Ana ért haza. 
-Maggie! Itthon vagy? Bocsi, hogy most jöttem, de hoztam neked kárpótlásul sütit!
Egy lépéssel elhátrált tőlem Ben, amikor Ana belépett az előszoba ajtón. 
Meglepődött, de egyből lereagálta a dolgokat. 
-Ne haragudjatok! Nem tudtam, hogy te is itt vagy. -Mosolygott Benre, majd úgy nézett rám, mintha a szemeivel azt mondaná -Tudtam, hogy van köztetek valami, haha! 
-Semmi gond! Úgyis mennem kell! 
Ana továbbra is csak mosolygott, majd észbe kapott, hogy mit mondott. 
-Jaj, nem viszel sütit? Nagyon finomak!
-Á, nem köszönöm! Majd beszélünk! -Pillantott rám még utoljára, majd elment. 
Amint hallottuk az ajtózáródást, Ana egyből megbombázott a kérdéseivel. Egész este róla beszéltünk, mint két pletykás barátnő. Már késő volt és sejtettük, hogy a nagyszüleink később fognak jönni, mivel a barátaiknál voltak. Gondolván, hogy holnap iskola, nem vártuk meg őket, körülbelül tízkor elmentünk aludni. 
Reggel hétkor keltem fel és szokásosan a telefonomat akartam először megnézni. De semmi. Gondoltam, mivel tíztől van óránk biztos még alszik. Mindenesetre nem törtem magam tovább a tegnap után, tudtam, hogy a suliba úgyis találkozunk. Elmentem hajat mosni. Amikor visszaértem a szobámba az ágyamon két szál rózsa hevert. Éppen akkor érkezett egy SMS. Ránéztem a telefonomra és ezt olvasva éreztem, hogy elpirulok.
"Két szép szemnek, két szép rózsa"
Annyira éreztem a szeretetét, hogy egyszerre töltötte be a szívemben a mély sebeket. Új elhatározást hoztam. Az új cél, kocentrálni a jövőre, a jelenre és a boldogságra! 
Mikor elkészültem még átnéztem az anyagokat. Anaval mentem iskolába, mert neki is akkor kezdődött az órája, mint nekem. Amikor beértünk Ana és az ott váró Marco új embereket mutattak be, akik közül van, aki osztálytársam. Két lány és egy fiú volt. Clara, Rosa és Alex. Nagyon szimpatikusak voltak. Rosa volt közülük az osztálytársam. A teljes neve Rosalia, de Rosanak nevezik. Megtudtam, hogy Mexikóból származik, van négy testvére, de csak ő van itt, mert mindig is ez volt az álma, hogy Spanyolpországban élhessen. Clara és Alex pedig unokatestvérek és eredetileg olaszok, de két éves koruk óta itt élnek Madridban. 
Beszélgetés közben a szememmel figyeltem mindenfele, hátha valahol kiszúrom Bent. De nem láttam sehol. Óra kezdés előtt a beszélgető partnereinkkel szét válltak útjaink. Ana és Clara, Marco és Alex és Rosa és én mentünk külön órákra. A terembe érve leadtam az igazolásom az óráttartónak, aki nagyon kedvesen fogadott. Feltünésmentesen el foglaltam a helyemet Rosa mellett. Nem mintha sokan lettek volna a teremben, akiknek nagyon felkelthettem volna a figyelmét. Mögöttem ült három beszédes, "suli hercegnői" lány és a leghátsó sorban három fiú és két lány. Sajnáltam, hogy nem találkoztam óra előtt Bennel, de éppen, amikor róla fantáziáltam, az ő nevére kaptam fel a fejem. A mögöttem ülő lányok beszéltek róla
-Képzeljétek találkozni fogok Bennel. Már alig várom! -Mondta az egyik dicsekedve, amin én nagyon meglepődtem. 
-Alig hiszem el, már mióta róla beszélünk és most milyen szerencséd van, te végre találkozol vele.
-Igen tegnap este beszéltük meg. 
Ledöbbentett, amit hallottam. Lehet, hogy ennyi jutott a boldogságból?

Következő rész: 15. rész: Csalódás


2015. május 3., vasárnap

13. rész: Tanácstalanul

Be kell valljam ez az első csókom... Sohasem foglalkoztam azzal, hogy fiút keressek magamnak. Mindig jól el voltam egyedül. Igazságszerint onnantól, hogy elhagyott az első nevelő családom, túlságosan féltem ismerkedni. De Bent nem bántam meg. Ha úgy nézzük, őt a sors hozta, amikor megmentett...
Csak álltunk ott és csókolóztunk. Nem is gondolhattam volna ennél szebb első csókot. Madrid egyik utcáján, gyönyörű zene alatt egy olyan csodálatos fiúval, mint Ben. De sajnos rá kellett jönnöm egy dologra. Az elhatározásomra. Nem jöhettem vele össze. Nem koncentrálhatok másra, csak az előre kitűzött célomra. Beleszerettem Benbe. De nem lehet. Az egyik felem érte harcol, a másik pedig ellene. Tanácstalan vagyok. De ez így nem folytatódhatott.
Fájdalmasan, de finoman ellöktem magamtól. Könnyes pillantást vetettem rá, ő pedig értetlenül és ártatlanul állt velem szemben. Olyan fájdalmas volt ez az egész. Nem akartam megbántani, de úgy gondoltam, biztosan talál nálam jobb lányt, aki majd begyógyítja a szívét. Mielőtt bármit is szólhatott volna, sarkon fordultam és elfutottam egészen hazáig. A házba érve felfutottam a szobámba és magamra zártam az ajtót. Ültem a földön és sírtam. Tudtommal senki nem volt még otthon, így szerencsére nem tudják meg, hogy gondjaim vannak. Nem akarom, hogy aggódjanak értem. 
Csak ültem a könnyeimet törölgetve az arcomról. Gondolkoztam. Mindenen. Azon, hogy mit tegyek. Mit mondjak Bennek. Tanácstalan voltam mindennel kapcsolatban. Egyszercsak csengőre kapom fel a fejem. Ránézek a telefonomra és csak ennyit látok
"(4) Nem fogadott hívás: Ben" 
Ebből határozottan tudtam, hogy ő az. Fogalmam se volt, hogy ki nyissam-e neki az ajtót. De mégis magyarázattal tartoztam neki. Erőt vettem magamon és felálltam, hogy le menjek. Amíg leértem, megállás nélkül nyomta a csengőt. Kinyitottam az ajtót és a számításaim igaznak bizonyultak. Úgy nézett rám, mintha a legfájdalmasabb dolgot tette volna velem és bocsánatot szeretne kérni. Megbánással nézett rám.
-Ne haragudj! -Szólalt meg és úgy nézett, mintha minden egyes könycseppem egyre fájdalmasabb lenne neki.
Szörnyen éreztem magam. Azt hitte a tette miatt hagytam ott. Meg kellett nyugtatnom. Be engedtem és a nappaliba irányítottam. 
-Nézd nagyon sajnálom! -Mondta továbbra is.
-Ne kérj többször bocsánatot! Kérlek.. -Rekedt el a hangom.
-Figyelj nem gondoltam, hogy ennyire megbán...
-Nem te vagy a hibás! -Szakítottam félbe.
-Akkor miért sírsz? -Lépett közelebb és megfogta a kezem.
-Nem lehetünk együtt! -Megint potyogtak a könnyeim.
-Miért? -Tette fel a kérdést fájdalommal az arcán.
-Csak a jövőre figyelhetek és a tanulmányaimra!
-A tanulmányaidban én segítek!
-Úgy értem dolgoznom is kell mellette. Nem lehetünk együtt!
-Maggie! -Törölte le a könnyeimet -Én a jövőben is veled szeretnék lenni! Teljes mértékben! Beléd szerettem! Az első perctől kezdve! Soha nem akarlak elhagyni! Soha nem akarlak elveszíteni! -Ezek a mondtatok nagyon megérintett. Erősebbé tette azt a felemet amelyik érte harcolt. 
-Féltem beléd szeretni, mert féltem, hogy téged is elveszítelek! Rengeteg mindenkit elveszítettem már. Először megszerettem, majd elveszítettem. Féltem, hogy ez veled is megtörténhet. Ezért próbáltam távolságot tartani. 
-Engem soha nem veszíthetsz el. Vigyázok rá, hogy neked a legtökéletesebb legyen minden. Nagyon szeretlek!
-Én is szeretlek! 
Mostmár tudatosan, nyugodtan újra megcsókolt. Tisztázódott bennem minden. Tudtam, hogy biztonságban szerethetjük egymást...

Következő rész: 14. rész: Új elhatározás