Azt hiszem az élet nem mindig kegyes hozzánk. De én úgy döntöttem, túl fogom szárnyalni! Egy ideig hagytam magam, hogy a sors kevesebb jót adjon mint rosszat, de fel kell állnom!
A nevem Maggie, a történet egy éves koromban kezdődött, amikor egy karambolban elvesztettem a szüleimet. Nem igazán volt családtagom aki befogadott volna, ezért nem volt más választás, nevelőszülőkhöz kellett mennem. Olyanok voltak, mintha az igazi szüleim lettek volna. Volt egy tőlem egy évvel idősebb bátyám, akivel oda kerülésem kezdetétől, egészen tizenkét éves koromig a legjobb barátom volt. De váratlanul diagnosztizáltak nála egy betegséget, ami engem teljesen földre tiport. Ugyanis kiderült, hogy a bátyám és egyben legjobb barátom halálos beteg, akinek maximum fél éve volt hátra. Az orvosok előrelátása sajnos be is következett. Mivel az egész család hatalmas veszteséget szenvedett és nem bírtak tovább ebben a tudatban itt élni, úgy döntöttek továbblépnek és elköltöznek. Akkor leptek meg igazán, amikor közölték, hogy engem nem vihetnek magukkal. Csalódást éreztem. Akik eddig a lányukként szerettek és törődtek velem, elhagynak. Árva házba kerültem, nagyon egyedül éreztem magam. Amikor már nem bírtam tovább ott élni, megszöktem és elhatároztam, hogy keresek valakit aki befogad. De nem gondoltam, hogy ez nem ilyen egyszerű. Az utam körülbelül öt napig tartott, amikor össze nem estem az úttesten, a lehető legrosszabb helyen ugyanis egy autó elé estem. Egy hónapig tartottak kórházban, a balesetemnek köszönhetően a gyógyulásom után visszakerültem az árva házba. Nem volt erőm több fizikai és lelki teherrel megbírkózni, ezért úgy döntöttem ott maradok és nem küzdök. Elhatározásomat követően körülbelül egy hónapra örökbe fogadott egy jó lelkű, idősebb házaspár. Ekkor kezdett rendbe jönni az életem. három évet töltöttem ott, amikor eldöntöttem, hogy nem élhetem le az életem újabb fájdalmakra várva. Úgy döntöttem felállok és harcolok, mert álmok nélkül nincs értelme az életnek. És én a céljaimat ezentúl meg fogom valósítani.
Szépen lassan kezdtem el felépíteni az utamat. Az első célom Spanyolország volt. Úgy éreztem valami köt oda. Talán csak azért mert az anyukám is spanyol származású volt. Nem tudom. Csak úgy éreztem el kell mennem oda. El kezdtem dolgozni és tanulni. Egy év elteltével a dolgok úgy álltak, hogy elindulhatok. Tizennyolc éves koromban elindulok Spanyolországba. Hihetetlen! Az eddig leélt életem egy nagy bonyodalom volt, kezdtem talpra állni, kezdtek a dolgok jóra fordulni. De csak ezután kezdőtt el igazán az életem...
